Nyitókép: Li Tang/VCG via Getty Images

Kína új repülőgép-hordozójával kezdi beérni az amerikai technikai képességeket

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2023. július 13. 07:37
Úgy tűnik, gyorsan közeledik a harmadik kínai repülőgép-hordozó hadrendbe állítása. A Fucsien hivatalosan tavaly készült el, és a korábbi kisebb két ilyen hajó után ez már megközelíti az amerikai anyahajók képességeit.

Kína már korábban is próbálkozott repülőgép-hordozókkal, de Santung és a Liaoning kispályás volt a térségben cirkáló amerikai hajókhoz képest. A Gerald Fordnak például közel kétszer akkora a vízkiszorítása és több mint hatvan repülőgépet szállít, kétszer annyit, mint a két kisebb kínai hadihajó. Plusz nincs rajtuk olyan katapult, mint az amerikai hajókon, ezért csak kisebb súllyal tudnak felszállni róluk a harci gépek.

A most átadásra váró Fucsiennel viszont Kína felzárkózik. Az új és nagy repülőgép-hordozón már van katapult, ráadásul olyan elektromágneses, mint amit az amerikaiak is csak nemrég vezettek be. Így a J-35-ös kínai lopakodókat és radarzavaró gépeket, továbbá drónokat is tud szállítani majd, és a felszállást segítő rendszer miatt a kínai gépeket is meg lehet pakolni fegyverrel és üzemanyaggal, ami azt jelenti, hogy messzebbre tudnak repülni.

Katonai elemzők szerint az, hogy a Fucsien katapultjairól levették a borítást, annak a jele, hogy hamarosan elkezdődhetnek a felszállási tesztek. Emellett, a „kínai Twitteren”, a Weibón megjelent képek szerint egy sor fejlett radarrendszert is telepítettek a toronyba – jegyezte meg a South China Morning Post című hongkongi lap.

Az újság által megszólaltatott tajvani haditengerészeti szakértő, Lu Li-sí szerint bármely nap megkezdődhet a hajó tengeri tesztelése és a J-15T harci gépek fel- és leszállása. A modell előző változatát egyesek az orosz Szu-33 „kópiájának” nevezik, de a T-jelzést kapott változatot már a nagyobb távolságokat magában foglaló tengeri hadviselésre fejlesztették ki.

Az új orrfutómű mellett a J-15T új szárnypillérekkel is büszkélkedhet, amelyek újabb rakétatípusok hordozására alkalmasak, valamint korszerűbb radart kapott. És a gép több kompozit alkatrészt tartalmaz, mint 19 tonnás elődje, tehát könnyebb és több levegő-levegő rakétát tud magával vinni.

Vagyis egy esetleges tajvani konfliktus esetén ennek a repülőgép-hordozónak már nem kell annyira közel menni a tajvani felségvizekhez, aminek nyomán nagyobb biztonságban érezheti magát.

Szakértők megjegyzik, hogy a Fucsien még mindig nem érte utol képességekben az amerikai hajókat – például nem atommeghajtású, ami miatt kevesebb hely marad rajta a harci gépeknek, de a kínaiak már tervezik első, reaktorral hajtott hajójukat.

A kínai fegyveres erők rövidtávú célja, hogy 2027-re „teljesen modernizált hadsereggé”, és valamikor a század közepére „világszínvonalú” és az amerikaival megegyező képességű haderővé váljon.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kína új repülőgép-hordozójával kezdi beérni az amerikai technikai képességeket
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást