Nyitókép: NicoElNino/Getty Images

Brit kettősség: az infláció csökken, a maginfláció nő

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2023. május 27. 10:00
Nagy-Britanniában biztató jelként beszélt a kormány arról, hogy immár nem két számjegyű az infláció. Viszont az Egyesült Államokban és az EU-ban még jobban sikerült visszaszorítani a pénzromlást. Az okok között ott van a brexit.

A tavalyi 11 százalék fölötti számról 9 százalék alattira sikerült leszorítani a briteknél az inflációt, és Németországgal szemben a szigetország a recessziót is elkerülte.

De ettől még nem rózsásak a szigetország pénzügyei. Az Egyesült Államokban nagyobb mértékben, már 4,9 százalékra, az euróövezetben pedig 7 százalékra esett vissza az infláció.

Nagy-Britannia még a G20-as, tehát nem a 7 legfejlettebb ipari állam, hanem a feltörekvőket is magában foglaló csoportban is - focinyelven szólva - "a kiesőzónában" van, és csak Törökországot és Argentínát előzi meg - írta a londoni Evening Standard című lap.

Az összes nagy gazdaság kénytelen volt drasztikusan több pénzt nyomtatni a pandémia alatt, és mindegyikre hatott az ukrajnai háború. Akkor miért más az Egyesült Királyság? – teszi fel a kérdést.

Az egyik ok az energia ára. Nem minden ország reagált ugyanúgy az ukrajnai háború előtt is elszabaduló, majd az invázió alatt is egy ideig tartó drágulásra.

Az USA, amelynek elegendő hazai kitermelésű olaja van, könnyebben átvészeli a vihart. Az EU-nak pedig más volt a politikai válasza a helyzetre, mint a briteknek. Gyorsabb és nagyvonalúbb kompenzációval óvta meg a háztartásokat a hatásoktól - jegyezte meg Ruth Gregory, a Capital Economics nevű cég vezető közgazdásza.

A britek emellett nagyságrendekkel kevesebb földgázt tartalékolnak, mint az EU-ban, és akiket korlátozhat további, saját lelőhelyeik feltárásában "a hazai militáns ökomozgalom".

A magasabb brit infláció másik oka az élelmiszerdrágulás és itt jön be a képbe a brexit.

"Hosszabbak az ellátóláncok, a brexit után a határokon megkövetelt nagyobb számú dokumentum jelentős tényező a magasabb élelmiszerárakban" – mondta Jeremy Batstone-Carr, a Raymond Charles befektetési tanácsadó cég európai stratégája.

Mindezt még tetézte az időjárás okozta ellátási sokk.

"A brit üzletek polcain kevesebb termék elérhető, mint a francia vagy az európai szupermarketekben" – mondta.

Ruth Gregory szerint közben "drágul" a brit munkaerő, különösen a szolgáltató ágazatban, bár ilyet nem szívesen hallanak a magukat kihasználtnak tartó és tömegesen sztrájkoló brit dolgozók. A közgazdász szerint ennek megint csak a brexit és

a brit egészségügy helyzete az oka. A hosszú kezelési várólisták miatt nagy az inaktív dolgozók aránya,

ami lehúzza a termelékenységet.

A sokkoló brit kamatlábemelések dacára az ingatlanpiac sajátosságai sem hűtötték le az inflációt. A brit lakáskamatokat 2-5 évre le lehet fixálni, míg az EU-ban az alapkamatot követő, változó kamatozású hitelek az elterjedtek. A britek egy része még korábbi, alacsony törlesztőrészleteket élvez és ezért nem kénytelen annyira takarékoskodni.

És van még egy brit sajátosság: az ingatlantulajdonos "tőkefelszabadítási" lehetősége - azaz hogy ha felment az ingatlana értéke, ezt úgy használhatja ki, hogy újra hitelt vehet fel az otthona egy részére, és ebből finanszírozhatja kiadásait.

A Cityből érkezett pénteki hír közben az, hogy a növekvő maginfláció és a brit kötvénypiac újabb vihara még nagyobb kamatemelésekre kényszeríti az angol jegybankot, ami megdrágítja a lakáshiteleket és mégiscsak recesszióba lökheti a brit gazdaságot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Brit kettősség: az infláció csökken, a maginfláció nő
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást