Nyitókép: MTI Fotó: Mészáros János

Szlovákia védettebb, mint valaha - állítja az ország védelmi minisztere, Jaroslav Naď

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2023. február 23. 19:24
A varsói B9-es csúcsról hazatérve Zuzana Čaputová államfő pedig azt mondta: a Szlovákia által nyújtott katonai és más segítség mértéke összhangban volt az ország kapacitásaival.

Az Ukrajnában dúló háború első évfordulója alkalmából számot vont a szlovák védelmi minisztérium. A tárca megbízott vezetője, Jaroslav Naď elmondta, hogy Szlovákia területén a szövetséges katonák maximális létszáma háromezer lehet, s ebből jelenleg több mint ezer hivatásos katona van jelen Szlovákiában a NATO többnemzetiségű harccsoportjában.

„A szövetségesek jelenlétének célja az elrettentés, az összetartás felmutatása, illetve annak kinyilvánítása, hogy együttesen készek vagyunk védekezni bármilyen veszély ellen” – közölte a miniszter azzal kiegészítve, hogy a szövetségesek a katonákon kívül modern haditechnikát is küldtek Szlovákiába, melynek köszönhetően az ország védettebb, mint valaha.

Jaroslav Naď emlékeztetett, az Ukrajnának nyújtott segítség egyben a biztonságunkba való befektetés is.

„Nem csupán nemzetbiztonsági érdek, hogy sikerüljön minél távolabb tartani a háborút Szlovákia keleti határaitól” – mondta. Szlovákia eddig több mint 168 millió euró értékben nyújtott segítséget keleti szomszédjának. A védelmi tárca szerint a katonai felszerelések adományozásával Szlovákia nem gyengítette saját védelmi képességét. A tárcavezető megerősítette, hogy amíg a most kormányzó ügyvezető kabinet irányítja az országot, addig nem zárkóznak el a katonai segítségnyújtástól.

Szlovákia a háború kirobbanása óta eltelt egy évben már szállított Ukrajnának S-300-as légvédelmi rendszert, Božena aknamentesítő harcjárműveket, öt szállítóhelikoptert, lőszert és üzemanyagot. Az ugyancsak Ukrajnának adományozott 30 darab BVP-1 gyalogsági harcjárművet fokozatosan Leopard 2 harckocsikra cserélik Németországból.

Pozsony eddig 82 millió eurót kapott az Európai Békealapból a segítségnyújtásért.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a lengyel fővárosban megrendezett B9-es csúcsról hazatérve úgy fogalmazott, a Szlovákia által nyújtott katonai és más segítség mértéke összhangban volt az ország kapacitásaival. A Bukaresti Kilencek varsói találkozóját fontosnak tartotta, ami pedig a háborús helyzet értékelését illeti, elmondta, a B9-ek egyetértenek abban, hogy Oroszország az agresszor, Ukrajna pedig védekezik.

Az államfő ugyanakkor figyelmeztetett: az ukrajnai háború kapcsán információs háború zajlik. Ez szerinte veszélybe sodorja a biztonságunkat, valamint aláássa az állam és az állami intézmények tekintélyét. A közvélemény manipulációját is megemlítette. Mivel szerinte sokan hisznek a dezinformációknak, felszólította az embereket, hogy ellenőrizzék az információkat, és ne higgyék el a virtuális világban terjedő, illetve az egyes politikusok által terjesztett hazugságokat. Példaként a szlovákiai katonai mozgósítás hírét említette, amit szándékosan terjesztett hazugságnak tart.