Nyitókép: MTI/AP/Jevhen Maloletka

A mesék árulkodnak: a kárpátaljai gyerekek lelkét öli meg a háború

Infostart / InfoRádió - Simon Rita
2022. december 17. 08:36
Apát elviszik katonának, lebombáznak minket? Többek között ilyen félelmeik vannak a kárpátaljai gyerekeknek. Az ukrajnai háborúnak beláthatatlan következményei vannak a kicsik lelki egészségére, ezért nagyon fontos, hogy minél többet beszélgessünk velük, bátorítsuk őket.

Egy nem reprezentatív, ám annál szemléletesebb mentálhigiénés projekt keretében a háború gyerekekre gyakorolt hatását vizsgálták egy kárpátaljai középiskolában.

"Nem volt olyan gyerek, aki nem tudott megszólalni a háborúval kapcsolatban, tehát valamilyen szinten mindenki érintett" – mondta az InfoRádiónak Tarpai Zsuzsanna, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán zajló, a Károli Gáspár Református Egyetem által indított mentálhigiénés képzés résztvevője.

A program célja, hogy a gyerekek beszéljenek és kimondják az érzéseiket. A foglalkozáson olyan meséket mondtak, amiről asszociálhattak a háborúra. Amikor a mesében gondokról volt szó, a gyerekek ehhez rögtön kapcsolódtak, és a háborúról beszéltek.

"Benne van a gyerekek zsigeri szintű gondolkodásában, mindent átvesznek"

– jelentette ki Tarpai Zsuzsanna. Arról beszélgettek, hogy miként érinti őket a háború és mitől szoktak félni. A kérdésre érkezett olyan válasz, hogy attól, hogy "lebombáznák minket". Nagyon sok gyerek mondta, hogy az apjuk nincs otthon, és csak számítógépen keresztül tudnak beszélgetni. Arról is beszéltek, hogy milyen gyakran találkoznak az apjukkal. Valaki havonta egyszer, de volt olyan gyerek is, aki már nyolc hónapja nem látta az édesapját.

A leghangsúlyosabb az volt, hogy az apa nincs otthon, az anya egyedül van, de van, akire a nagyszülő vigyáz. "Nagyon sok történetet behoztak, amikor az elköltözés és elvándorlás volt a téma" – állapította meg Tarpai Zsuzsanna.

Egy kislány például nagy szomorúsággal mondta, hogy amikor kitört a háború, elutaztak külföldre, de nyáron visszajöttek, mert nem szerettek kint lenni. Az édesapja külföldön maradt, de ez a helyzet sem jó. Tavaly még két osztály volt az iskola évfolyamán, de csak egy maradt a családok elköltözése miatt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Meséken és főhősökön keresztül kiderült: a kárpátaljai gyerekeket lelkileg is érinti a háború
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást