Nyitókép: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Újra indulhat a fekete-tengeri ukrán gabonaexport

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2022. július 14. 12:16
Oroszország, Ukrajna, Törökország és az ENSZ a jövő héten aláírhatja azt a megállapodást, amelynek célja, hogy Ukrajna újraindítsa a fekete-tengeri gabonaexportot. Erről török források számoltak be.

A gabonaszállítási alku részleteit Hulusi Akar török védelmi miniszter ismertette. Közölte, hogy az egyezmény magában foglalja a szállítmányoknak a kikötőkben történő közös ellenőrzését és a fekete-tengeri exportútvonalak biztosítását is. Törökország emellett Ukrajnával, Oroszországgal és az ENSZ-szel közösen egy gabonaexport-koordinációs központot hozna létre.

Antonio Guterres ENSZ-főtitkár egy kicsit óvatosabb volt és újságíróknak azt mondta, hogy "remélhetőleg a jövő héten végleges megállapodást tudunk kötni”. Hozzátette: a szöveg még nincs teljesen kész. Viszont

„kritikus előrelépésnek” nevezte, ami történt

– idézte szavait a Reuters.

Az ukrajnai háborút lezáró béketárgyalások kilátásaival kapcsolatban a világszervezet főtitkára azt mondta, hogy Moszkva és Kijev megmutatta: képesek egymással tárgyalni. Majd hozzátette: "még hosszú az út a békéig".

Az ukrajnai háború miatt a gabonafélék, az étolaj, az üzemanyag és a műtrágya árai az egekbe szöktek. Oroszország inváziója és tengeri blokádja megakasztotta az exportot, több tucat hajó vesztegel a kikötőkben és mintegy 20 millió tonna gabona rekedt az odesszai silókban.

Ukrajna és Oroszország a világ legnagyobb búza szállítói. Emellett Oroszország jelentős műtrágyaexportőr is, míg Ukrajna komoly kukorica- és napraforgóolaj-termelő.

Egy névtelenséget kérő magas rangú ENSZ-tisztviselő elmondta, hogy

az ukrán fekete-tengeri export újraindításáról folytatott tárgyalások legtöbb problémás pontját sikerült megoldani,

és az isztambuli megbeszéléseket "áttörésnek" nevezte.

A szerdai tárgyalások előtt diplomaták elmondták: a tervben szerepel, hogy ukrán hajók vezetik át a szállítóhajókat az elaknásított kikötői vizeken. Oroszország tűzszünetet tart fenn, amíg a szállítmányok áthaladnak és Törökország - az ENSZ támogatásával - ellenőrzi a hajókat, hogy oszlassa a fegyvercsempészettel kapcsolatos orosz félelmeket.

Ukrajna keddi közlése is reményt keltett a gabonaexporttal kapcsolatban. Kijev ugyanis bejelentette, hogy a fekete-tengeri kikötők orosz blokádja ellenére, a hajók megkezdték az áthaladást a Duna egyik fontos torkolatán.

Az ENSZ azon is dolgozik, hogy megpróbálja megkönnyíteni az orosz gabona- és műtrágyaexportot. Az Egyesült Államok azt mondta, hogy az orosz gabonára és műtrágyára nem vonatkoznak a szankciók. Washington egyúttal azt is felajánlotta: írásos biztosítékokat ad a hajózási társaságoknak és az importáló országoknak, ha azok hajókat küldenének a térségbe. Sok tulajdonos ugyanis fél a válságövezetbe engedni a hajóit. Ezért aztán a szállítási költségek is drasztikusan megugrottak.