Nyitókép: rbkomar

A csehek már tavaly év végén szervezték az Ukrajnának szánt fegyverszállításokat

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2022. május 24. 08:09
„Csehország Ukrajna négy-öt legnagyobb hadianyag szállítója közé tartozik” – jelentette ki a cseh védelmi miniszter helyettese. Tomáš Kopecký elmondta, hogy az Ukrajnába küldött fegyverszállítmányokban szinte az összes fegyvernem és hadianyag megtalálható. A miniszterhelyettes szerint az Ukrajnának szánt hadianyag- és fegyverszállításokat a csehek már tavaly év végén elkezdték szervezni. Németország közben harckocsikat ajándékoz Csehországnak.

A cseh védelmi tárca helyettes vezetője a cseh állami hírügynökségnek adott hétvégi interjújában elmondta, hogy az Ukrajnába küldött fegyver- és hadianyagszállítmányok összértéke több milliárd koronára rúg. A pontos összeget Tomáš Kopecký nem árulta el, de azt hozzátette, hogy Petr Fiala kormánya már a háború első heteiben több mint 3 milliárd korona értékben hagyott jóvá katonai segítséget, és lakossági gyűjtésből további több mint egymilliárd korona jött össze.

„Más forrásokból ennek a többszörösét küldte eddig Csehország Ukrajnába” – fejtette ki a miniszterhelyettes szintén konkrétumok nélkül.

A fegyvernemek közt nem tettek kivételt a csehek, az oroszok által megtámadott országba küldött szállítmányokban szinte az összes fegyvernem és hadianyag fellelhető a gránátvetőktől kezdve a nehézfegyverekig.

Tomáš Kopecký miniszterhelyettes arról is beszélt, hogy az Ukrajnának szánt hadianyag- és fegyverszállításokat a csehek már tavaly év végén elkezdték szervezni,

amikor egyértelművé vált, hogy Moszkva katonai csapatokat csoportosít át az ukrán határ közelébe.

A háború február 24-i kirobbanásakor már kész volt annak a hadianyagnak a jegyzéke, amely a cseh cégek rendelkezésére állt. Ettől a ponttól kezdve már csak a finanszírozás módja volt kérdéses. A védelmi tárca helyettes vezetője ekkor vette fel a kapcsolatot Ukrajna prágai nagykövetével, majd létrehoztak egy különleges pénzalapot, melybe rövid idő alatt 1,2 milliárd korona gyűlt össze a cseh lakosság és a cégek adományaiból.

Tomáš Kopecký a hírügynökségi interjúban leszögezte, hogy az Ukrajnának eddig küldött hadianyag- és fegyverszállítások pontos értékét a minisztérium nem kívánja nyilvánosságra hozni, de azt mondta, nagyon méltányos összegről van szó.

„Abszolút számok tekintében az Ukrajnának küldött hadianyag-szállításokban a négy-öt legnagyobb szállító között vagyunk” – állította a cseh védelmi miniszter helyettese. Kiemelte azt is, hogy Csehország továbbra is szeretné fegyverekkel támogatni Ukrajnát, s ebben a tervében

nagyon jól együttműködik Lengyelországgal, Szlovákiával és a balti államokkal.

Németország pedig harckocsikat ajándékoz Csehországnak. Ezzel szeretné kimutatni, mennyire értékeli, hogy Csehország intenzíven segíti Ukrajnát hadianyagokkal és fegyverekkel. Jelenleg 15 Leopard 2A4 típusú harckocsiról van szó, de a két ország között már megkezdődtek a tárgyalások további 50, a legkorszerűbb Leopard-változathoz tartozó 2A7+ típusú tank szállításáról, melyeket a következő években megvásárolna a cseh állam. A régebbi harckocsikhoz a németek lőszert és pótalkatrészeket is szállítanak.

A cseh-német fegyverüzletről május elején állapodott meg Petr Fiala cseh kormányfő és Olaf Scholz német kancellár. Csehország azt szeretné, ha Németország a fegyvergyártásban is Prága kulcsfontosságú partnerévé válna.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A csehek már tavaly év végén szervezték az Ukrajnának szánt fegyverszállításokat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást