Törökország és Görögország egyaránt NATO-tag, és a múltban hol feszültség, hogy enyhülés jellemezte viszonyukat. Az 1999-es természeti csapást követő „földrengés-diplomácia” például újra közelebb hozta egymáshoz őket, de Ankara most olyan lépést tett, amely ismét a konfrontáció irányába mutat: az ENSZ-főtitkárnak küldött levélben megkérdőjelezte Görögország fennhatóságát egyes égei-tengeri szigetekre.
„Ezeket a szigeteket azzal a szigorú feltétellel kapta meg Görögország, hogy demilitarizáltak maradnak” – áll a szövegben. A törökök ezzel az 1923-ban aláírt úgynevezett lausanne-i békeszerződést utalnak. Ez szentesítette, hogy az 1912–1913-as balkáni háború után Görögország kapott fennhatóságot hat sziget, Limnosz, Szamothraké, Leszbosz, Szamosz, Csiosz és Ikaria felett. Egy korábbi, 1914-es londoni szerződés viszont feltételül szabta, hogy
a szigeteken nem lehet támaszpontokat építeni és nagyszámú haderőt telepíteni rájuk.
Mivel a későbbi, lausanne-i szerződés utal a londonira, Törökország szerint ugyanazt a feltételt szabja. Athén viszont elutasítja ezt az értelmezést – jegyezte meg a helyzetről tudósító al-Dzsazíra. Görögország nem hozott létre haditengerészeti támaszpontokat a szigeteken és tagadja, hogy aránytalanul nagy haderőt telepített volna rájuk.
Az 1960-as évektől kezdve, a ciprusi török–görög feszültséggel párhuzamosan viszont elkezdte növelni katonai jelenlétét rajtuk.
Az 1974-es ciprusi puccs, majd a sziget északi részére történő török bevonulás után Görögország tovább erősítette égei-tengeri szigeteit.
Nem meglepetés, hogy most a görögök nem fogadták kitörő örömmel a török területi igényeket. „Egy revizionista szomszéddal van dolgunk. 48 éve ül Cipruson. Törvénytelenül bevonult Szíriába és Irakba” – reagált Konsztantinosz Filisz, a Görögországi Amerikai Főiskola Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatója.
Andreasz Iliopulosz, volt magas rangú tábornok szerint „Törökországnak az a baja, hogy egyáltalán vannak görög erők a szigeteken, és ezzel nem teljesen sebezhetők. De ott csak védelmi fegyverek vannak, semmit sem tudnak elpusztítani Törökországban, úgy ahogy a lausanne-i szerződés előírja – közölte.
Szakértők megjegyzik: a török–görög vita nem a szárazföldről, hanem a tengerről és a felségvizekről, illetve az úgynevezett kontinentális talapzatról szól, amivel ki lehet terjeszteni a felségvizek határát és lehetővé válna a zónában lévő ásványkincsek exkluzív kiaknázása.