Nyitókép: Peshkova/Getty Images

Új korszak elé néz a szlovákiai magyar politikai képviselet

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2021. október 4. 18:16
A hétvégén az MKP, a Híd és az Összefogás egyesülésével megalakult a Szövetség nevű párt. Az új politikai tömörülés létrejöttét közel kétéves, többször is elakadt egyeztetések előzték meg. Az alakuló kongresszuson Forró Krisztiánt választották meg a Szövetség elnökének, aki rámutatott, az új korszakot három dolog kell majd, hogy jellemezze: a türelem, a munka és a bizalom.

Október 2-án, a Somorjához közeli, Duna-parti Csölösztőn tartotta alakuló közgyűlését a szlovákiai magyarok új, három párt egyesülésével létrejött politikai érdekképviselete, a Szövetség. A küldöttek az elődpártok, az MKP, a Híd és az Összefogás megállapodásának megfelelően Forró Krisztiánt választották meg pártelnöknek, Sólymos László lett az új párt Országos Tanácsának elnöke, Mózes Szabolcs pedig a szakmai munkáért is felelős alelnök.

Az alakuló közgyűlésen megválasztották a Szövetség elnökségének tagjait is, a 18 tagú testületben az MKP-nak kilenc, az egykori Hídnak öt, az Összefogásnak pedig négy embere lesz. A Szövetségben annak elődpártjai három politikai platformot alkotnak, vagyis gyűjtőpártként működik majd. Az új pártnak összesen mintegy tízezer tagja van. Az egységes párt létrehozásáról szóló végső megegyezést márciusban jelentették be az egyesülő politikai erők vezetői. A megállapodást az új párt alapszabályáról folytatott egyeztetések, illetve az egyesülést lehetővé tévő dokumentumok jóváhagyási folyamata követte, ez utóbbiakat szeptemberben hagyták jóvá az elődpártok közgyűlései, így végül minden akadály elhárult az elől, hogy hosszas egyeztetések után létrejöjjön a Szövetség.

Türelem, munka és bizalom

A frissen megválasztott pártelnök, Forró Krisztián új korszakként jellemezte a párt előtt álló időszakot, és három pontot emelt ki a párt jövője kapcsán. „Az első elem a türelem, amire idáig is szükségünk volt, hiszen tudjuk jól, hogy a tárgyalások nem voltak zökkenőmentesek, mégis eljutottunk idáig, és létrejött a Szövetség. A második nagyon fontos elem a munka, amiből vár ránk bőven” – mondta Forró Krisztián, harmadik pontként pedig a bizalmat említette. A Szövetséget alkotó elődpártok képviselői közti bizalmat, valamint a Szövetség és a szlovák politikai pártok közti bizalmat. „A szlovák pártok felé is nyújtjuk a partnerséget jelentő jobb kezet. Minden olyan párttal, amely abban érdekelt, hogy ez az ország sikeres legyen” – fogalmazott a Szövetség elnöke. Forró Krisztián stratégiai céljaik közül kiemelte a Beneš-dekrétumokban rögzített háborús bűnösség elvének eltörlését, a megyerendszer határainak a természetes régiók mentén történő átrendezését, valamint az ország déli részének infrastrukturális felzárkóztatását.

Sólymos László korábban a Híd elnöke volt, a Szövetségben a párt Országos Tanácsának vezetésével bízták meg a küldöttek. „Olyan pártokkal szeretnénk együttműködni, amelyek nem kérdőjelezik meg Szlovákia külpolitikai irányultságát, az ország jövőjét – ugyanúgy, ahogy mi – az Európai Unióban látják, tiszteletben tartják a demokrácia és a jogállamiság alapelveit” – fogalmazott Sólymos László.

Az Összefogás volt elnöke, a Szövetségbe alelnökként belépő Mózes Szabolcs a szlovákiai kisebbségi politizálás újraindításának nevezte a Szövetség létrejöttét. Azt mondta, mindez viszont csak akkor lehet sikeres, ha nem önmagában arról szól, hogy itt van az egység és vigyék a választók, hanem hogyha tartalommal is sikerül megtölteni.

„A magyar választóknak már nem elég az, hogy egy pártot csak magyarnak hívnak, vagy magyar ügyekkel foglalkozik,

hanem egy ütőképes programra is szüksége van, olyan tartalomra, amellyel meg lehet szólítani a választókat. Ez egyébként jó hír, mert azt is jelenti, hogy a politikus nem dőlhet hátra” – jegyezte meg Mózes Szabolcs. Hozzátette: céljuk, hogy egy ambiciózus, de megvalósítható programja legyen a pártnak, egy olyan program, amelynek társadalmi vitában kell létrejönnie, és amely a kisebbségi jogokra, illetve Dél-Szlovákia felzárkóztatására összpontosít.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Új korszak elé néz a szlovákiai magyar politikai képviselet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást