Nyitókép: Andrew Harnik

A Biden-csomag megtolja a világgazdaságot, de az OECD nem teljesen elégedett

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2021. március 12. 17:58
Az OECD szerint 1 százalékkal tornássza fel a globális gazdasági növekedést Joe Biden gazdasági-élénkítő csomagja. Az amerikai elnök csütörtökön írta alá a törvényhozáson frissen átment intézkedést, amely közel kétezer milliárd dollárt pumpál a gazdaságba.

1400 dollár – ennyit kapnak a jogosult amerikaiak azután, hogy Joe Biden elnök aláírta a történelmi, járványkezelő gazdaságélénkítő csomagot. A törvény rendelkezik a 300 dolláros havi munkanélküli segély szeptemberig történő kiterjesztéséről, a gyerekek után járó adókedvezményről és kommentátorok szerint „milliókat emelhet ki a szegénységből”.

  • 350 milliárd dollárt különítenek el az önkormányzatoknak,
  • 130 milliárdot költenek az iskolák megnyitására,
  • 55 milliárdot a Covid-19 elleni további fellépésre.

A törvényjavaslat úgy ment át a Kongresszuson, hogy az ellenzéki Republikánus párt egyetlen képviselője sem szavazott rá. Ehhez képest a Pew közvéleménykutató szerint az amerikaiak 70 százaléka – köztük a Republikánus érzelműek 41 százaléka – támogatta a mentőcsomagot.

Az amerikai Munkaügyi Minisztérium adatai szerint a pandémia nyomán 6,2 százalékosra ugrott a munkanélküliség.

Az 1400 dolláros csekkeket – amelyeket az évi 75 ezer dollárnál kevesebbet kereső amerikaiak kapnak – március vége előtt kezdik postázni.

Közben az ipari országokat tömörítő szervezet, az OECD szerint a Biden-csomag az egész világon érezteti majd a hatását és több mint 1 százalékkal emeli meg az idei globális gazdasági növekedést. Erről Laurence Boone, az OECD vezető közgazdásza beszélt a Financial Timesnak.

Az OECD szerint a beindult oltóprogramok és az amerikai stimulus miatt az idén jobban bővül majd a világgazdaság, mint az korábban előre jelezte. Azaz, a bővülés várhatóan 5,6 százalék lesz – 1,4 százalékponttal több, mint a korábbi prognózis.

Már a kármentő csomag elfogadása előtt érezni lehetett a tőzsdéken a bizakodást – a magasabb gazdasági növekedés haszonélvezőinek tekintett cégek, - így a bankok és a légitársaságok – papírjai növekedésnek indultak. A pandémia idején jól teljesítő technológiai vállalatok, valamint a Netflix és Amazon videoszolgáltató és csomagküldő vállalatok részvényei viszont veszítettek az értékükből.

A befektetők emellett szabadulni próbáltak az állampapíroktól, mivel a várható magasabb infláció erodálja a fix kamatozású kötvények hozamait.

Az OECD szerint a Biden-csomag „magasabb növekedést és a túl alacsony inflációtól való elmozdulást jelent, de

jobb lett volna, ha a pénzből többet szánnak beruházásokra”.

Európában a Biden-féle stimulus várhatóan fél százalékkal tolja meg a növekedést – amit részben fékez, hogy lassan haladnak a Covid-19 elleni védőoltásprogramok. „Európa nem tesz eleget az oltás terén” – mondta az OECD vezető közgazdásza. ”Fel kéne gyorsítani a programokat és újranyitni a gazdaságaikat” – tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Biden-csomag megtolja a világgazdaságot, de az OECD nem teljesebn elégedett
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást