Nyitókép: MTI/AP/Petr David Josek

A szlovákoknak és a cseheknek sincs sok okuk az örömre

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2021. február 10. 16:59
Az új típusú koronavírus okozta járványhelyzet enyhe romlást mutat Szlovákiában. Naponta körülbelül 100 ember hal bele a betegségbe. Szombattól megkezdik annak a kiválasztott 40 ezer pedagógusnak az oltását, akiknek be kell járniuk az iskolába. Csehországban még a szlovákiainál is magasabbra ível a járványgörbe, ott 24 óra alatt 2400-zal emelkedett friss fertőzöttek száma.

Enyhén romlik a járványhelyzet Szlovákia-szerte. Marek Krajčí egészségügyi miniszter elmondta, hogy az iskolák február 8-i részleges újranyitását követően további romlásra számít. A kórházban ápolt fertőzöttek száma az utóbbi két hétben csökkent, most azonban ismét növekvő tendenciát mutat.

„A járványhelyzet romlását, és a kórházi ápolásra szoruló fertőzöttek számának növekedését leginkább Kassa és Pozsony megyében, emellett Trencsén, Eperjes és Zsolna megyében is érzékeljük” – mondta az egészségügyi tárca vezetője.

Covid-19 fertőzés következtében eddig 5502 személy vesztette életét Szlovákiában. Továbbra is napi 100 körül mozog az elhunytak száma. A reprodukciós szám enyhén 1 fölött van. Az úgynevezett Covid-automata alapján Szlovákia egész területe jelenleg a legkritikusabb, fekete besorolást kapja, a járások többsége pedig az eggyel kevésbé kritikus, bordó sávban van.

„15 járás fekete, 51 bordó, 13 járás pedig vörös besorolásba került. Rózsaszín színnel egyedül a Nagykürtösi járást jelölhettük, de végül ez a régió is átkerült a vörös sávba” – tájékoztatott Krajčí.

A tárcavezető ugyanakkor jó hírrel is szolgált.

Közölte, hogy Szlovákia a harmadik leggyorsabb az oltások beadásában az európai uniós tagállamok között, mert a beoltott személyek aránya Németországban, Magyarországon, Finnországban, Csehországban és Ausztriában is kisebb.

Szombattól megkezdik annak a kiválasztott 40 ezer pedagógusnak az oltását, akik a tantermi oktatást fogják biztosítani.

Az oltások beadására a megyei székhelyeken létrehozott 12 oltóközpontban kerül sor szombatonként és vasárnaponként. Az intézkedés az óvodák, az általános iskolák alsó tagozatának és a középiskolák végzős évfolyamainak a pedagógusait érinti. Az 55 évnél fiatalabb pedagógusokat az AstraZeneca által gyártott vakcinával fogják beoltani, az 55 évnél idősebbeket pedig a Pfizer/BioNTech vakcinájával. A nem pedagógiai alkalmazottakat egyelőre nem oltják be.

Krajčí arról is tájékoztatott, hogy ezekben a napokban 250 ezer vakcina érkezett Szlovákiába a Pfizer-BioNTech gyógyszergyártó cégtől, az Astra Zenecától 210 ezer, néhány tízezer pedig a Modernától. Az orosz védőoltás alkalmazása egyelőre nem engedélyezett Szlovákiában.

Hasonlóképp Csehországban sem, ahol Andrej Babiš miniszterelnök kijelentette, nem számol azzal, hogy az európai uniós szervek jóváhagyása nélkül használnák a koronavírus elleni orosz vakcinát. A kormányfő szerdán úgy fogalmazott, hogy Csehország szívesen beszerezne bizonyos mennyiséget a Szputnyik vakcinából is, de az oltást csak az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyása után kezdené el. A cseh kormányfő szavait az egészségügyi miniszter is megerősítette. Ján Blatný azt mondta, amíg ő vezeti az egészségügyi tárcát, addig az Európai Unióban még jóvá nem hagyott vakcinával nem fognak oltani Csehországban.

Pedig a cseh helyzet sem megnyugtató.

Újra emelkedik ugyanis a napi fertőzések száma. A laboratóriumi szűrések kedden 10165 új fertőzöttet mutattak ki, ami 2400-zal több, mint a 24 órával korábbi, hétfői adat. Csehországban megközelítőleg 6 ezer embert kezelnek kórházban Covid-19-cel vagy annak gyanújával, az elhunytak száma pedig átlépte a 17 ezret.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A szlovákoknak és a cseheknek sincs sok okuk az örömre
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást