Nyitókép: MTI/AP/Petr David Josek

A fertőzöttszám radikális növekedésére számít Csehországban az új egészségügyi miniszter

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2020. szeptember 21. 16:05
Vasárnap 985 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Csehországban, és egy ember meghalt. Az országban hétfőtől bezárják a felsőoktatási intézményeket, és várhatóan újabb iskolákat is bezárnak. Lemondott az egészségügyi miniszter.

A szükséghelyzet kihirdetését is kilátásba helyezték, ha kezelhetetlen lesz a helyzet. Hétfőn reggel pedig bejelentette lemondását Adam Vojtěch egészségügyi miniszter, helyét Roman Prymula eddigi egészségügyi kormánybiztos veszi át.

„Alapos elemzés után úgy döntöttem, lemondok az egészségügyi miniszteri posztról. Andrej Babiš miniszterelnöknek már benyújtottam lemondásomat. Lehetőséget adok ezzel arra, hogy új megoldást keressenek a koronavírus járvány megfékezésére, amely továbbra is elkísér bennünket” – mondta Adam Vojtěch. Babiš nagyra értékelte munkáját. Mint mondta, ha nem kellett volna minden energiáját a koronavírus-járvány elleni küzdelemnek szentelnie, Vojtěch a tárca legkiválóbb vezetője lehetett volna. Helyét Roman Prymula eddigi kormánybiztos veszi át, akivel Miloš Zeman államfő már a hétvégén egyeztetett és hétfőn kinevezte hivatalába.

Adam Vojtěch nemrég azt nyilatkozta, általános iskolabezárásra egyelőre nem kerül sor Csehországban. „Az országos tisztifőorvossal egyetértettünk abban, hogy az általános iskolabezárás nem lenne a legelső változat. Vannak itt más intézkedések, amelyek például a tömegrendezvényekre és hasonló esetekre vonatkoznak” – mondta Vojtěch.

„Bár már többször felmerült a szükséghelyzet kihirdetése Csehországban, erre ma még nem kerülhet sor” – mondta Ján Hamáček belügyminiszter. „Erre csak akkor kerülhet sor, ha a helyzet már kezelhetetlen lesz, de ez nem a közeli napok feladata” – véli Hamáček.

Roman Prymula új egészségügyi miniszter a hétvégi alacsonyabb számok ellenére – amikor kevesebb tesztvizsgálatot végeznek el –, a fertőzöttek számának radikális növekedését jelezte előre. „Mi a 6-8 ezres fertőzésszám-növekedést is elérhetjük. Ha bevezetjük a szigorításokat, akkor ezen a szinten maradunk. Ha nem, akkor egyértelmű, hogy jóval nagyobb lesz a növekedés” – jegyezte meg Prymula.

A helyzettől függően Prágán kívül új fertőzésgócokat is a piros övezetbe sorolhatnak majd. Csehországban az elmúlt héten meredeken nőtt, és csütörtökön a háromezret is túllépte az igazolt napi fertőzések száma. Az egészségügyi tárca hétfő reggeli kimutatásából kiderül, hogy az aktív fertőzöttek száma mintegy 24 ezer. A kórházakban 513 beteget kezelnek, akik közül 87 állapota súlyos, lélegeztetőgépre szorulnak. Vasárnapig a járványban 503 ember halt meg.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!