Nyitókép: MTI/EPA-EFE/Joedson Alves

A megfertőződött brazil elnök szerint „nem kell félni, ilyen az élet”

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2020. július 8. 14:28
A tűzzel játszott, most elkapta – koronavírusos lett a brazil elnök. Jair Bolsonaro hónapokon át próbálta csökkenteni a pandémia jelentőségét, miközben országát különösen sújtja a járvány.

Miközben hazájában masszívan megugrottak a koronavírus-fertőzéses számok, Jair Bolsonaro elnök dacosan járta az utcákat, amiért meg is rótták, miután nem volt hajlandó maszkot viselni. A tudósok szerint a maszk inkább másokat véd tőlünk, Bolsonaro ezért lesz most kénytelen rendszeresen hordani.

Az elnök ugyanis bejelentette, hogy elkapta a koronavírust. „Pozitív lett a teszt” – közölte riporterek egy csoportja előtt, keddi sajtótájékoztatóján. „Nem kell félni. Ilyen az élet, és az élet megy tovább. Köszönöm Istennek az életemet, és azt a szerepet, amit játszhatok nagyszerű nemzetünk, Brazília jövőjének eldöntésében” – fogalmazott.

A 65 éves, jobboldali-radikális államfő eddig nem vette túl komolyan a járványt – legalábbis, ha a személyes biztonságáról volt szó: rendre elhanyagolta a biztonságos távolság betartását, különböző tömegrendezvényeken vett részt, és rosszul vagy egyáltalán nem viselt maszkot.

A keddi sajtóeseményen tett egy lépést hátra a riporterektől, majd levette ezúttal arcára húzott maszkját és azt mondta: „Nézzék az arcomat. Jól vagyok, hála Istennek. Köszönet annak, aki imádkozott értem és azoknak, akik bírálnak: semmi gond, folytassák csak, ha tetszik.”

A bejelentés nyomán most

az amerikai nagykövetnek is fájhat a feje, mivel az elnök néhány napja nála ebédelt,

és a Covid-19 betegség tünetmentes lappangási időszaka körülbelül egy hét. Az amerikai függetlenségi napi, július 4-i ünnepségen több miniszter és az elnök fia is részt vett.

Hétfőn már arról szóltak a híradások, hogy Bolsonaro folyamatosan köhög és láza van. Az O Globo helyi hírlap szerint az államfő már szombaton panaszkodni kezdett, hogy rosszul érzi magát.

Bolsonaro eddig arra sürgette a brazilokat, hogy menjenek vissza dolgozni és így kerüljenek el egy sokkoló gazdasági összeesést – emlékeztetett a Guardian című lap.

Az elnök feleségének 80 éves nagyanyját, közben hírek szerint lélegeztetőgépre kapcsolták, miután a múlt héten kórházba vitték.

Bolsonaro hozzáállása a járványhoz otthon és külföldön is botrányt kavart.

Brazíliában sokan őt teszik felelőssé a magas Covid-19 halálozási arányért.

Az elnök fia közben azokat ostorozta, akik szerinte apja halálát kívánják: „Nagy számú ember drukkol az elnök haláláért, ezért ennek most ki kell váltania a szolidaritást másokból” – fogalmazott Carlos Bolsonaro.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A megfertőződött brazil elnök szerint „nem kell félni, ilyen az élet”
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást