Nyitókép: Pixabay

Riasztó adat bejelentésére kényszerülhet Szlovákia

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2020. június 10. 19:17
Segítséget nyújt a szlovák állam azoknak a vállalkozóknak, akiknek be kellett zárniuk az üzletüket vagy a szolgáltatásukat a járvány miatt. A támogatások kifizetésére 200 millió eurót szánnak. A szlovák jegybank legfrissebb előrejelzése szerint kétszámjegyű lesz idén a gazdasági visszaesés az országban.

A szlovák parlament gyorsított eljárásban 200 millió eurós támogatást szavazott meg azoknak az üzlethelyiséget bérlő kis- és középvállalkozóknak, akik nem tudták a megállapodás szerinti célra használni a bérbe vett helyiségeket, vagy ezek használatát jelentősen korlátozták a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések.

A gazdasági minisztérium úgy tájékoztatott, hogy a feltüntetett összeg nem végleges, becsült adatokból számították ki.

A támogatást civil szervezetek vagy nonprofit társulások is megkaphatják, amelyek színházat, mozit, kávézót, védett műhelyt és hasonló létesítményt működtetnek.

Támogatás nyújtható azoknak a bérlőknek is, akik az iskolák és az oktatási létesítmények bezárása miatt nem tudták használni a bérbe vett helyiséget. A belső terek mellett ez vonatkozhat más területekre, például a parkolókra is. A gazdasági tárca a támogatás megítélésénél a 2020. március 12. után bekövetkezett változásokat nem veszi figyelembe.

A Szlovák Nemzeti Bank szerdán délelőtt ismertetett előrejelzése szerint 10,3 százalékkal esik vissza idén a szlovák gazdaság teljesítménye, de jövőre már 8,4 százalékos, 2022-re pedig 4,5 százalékos növekedés várható. A munkanélküliséget enyhítik a kormány intézkedései, az állástalanok aránya viszonylag enyhén, 7,4 százalékra emelkedik, a foglalkoztatottság 0,5 százalékpontot esik. Idén csökkennek a bérek: a reálbérek 1,7 százalékkal, nominális értékben pedig mintegy 3,5 százalékkal csökkenhetnek.

Peter Kažimír, a szlovák jegybank elnöke úgy fogalmazott, hogy

a szlovák gazdaság jelenleg szabadesésben van.

„Mintha csak egy időutazáson vennénk részt, amely során visszatérünk 2017-be. Jövőre már növekedni fog a gazdaságunk, de minden folyamat lassabban fog végbemenni, mint azt egy hónappal ezelőtt gondoltuk. Továbbra is óriási bizonytalanságban élünk” – tette hozzá a Szlovák Nemzeti Bank elnöke.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kétszámjegyű lesz idén a szlovák gazdasági visszaesés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást