Hogy lehet meggyőzni a politikából egyre jobban kiábrándult brit választót? A konzervatívok és a bukásukat akaró Munkáspárt szerint költekezési ígéretekkel.
A két nagy pártnak a roppant befolyásos pénzügyminiszteri posztra áhítozó politikusainak egyike egy szabadpiac-hívő volt bankár, a másik egy olyan, hagyományos szocialista, aki szíve szerint felszámolná a kapitalizmust. Amiben hasonlítanak egymásra: mindketten
költekezni akarnak, méghozzá kölcsönből.
A Munkáspárt például úgy állítja be, hogy átirányítja a hatalmat a hagyományosan gazdagabb Londonból és Dél-Angliából az ország többi részére. John McDonnell, az árnyékkormány pénzügyminisztere el is mondta, hogy az ezzel járó beruházásokat hitelből fedezik majd.
A kormányzó konzervatívok – saját szabályaikat megszegve – szintén növelnék az ország eladósodottságát és a Labourhoz hasonlóan
közlekedésre, kórházakra és más infrastrukturális beruházásokra akarják költeni a pénzt.
A velük szembenálló harmadik erő, a Liberális Demokraták minderre azt mondják: a két nagy párt gyakorlatilag „fedezetlen csekkeket állít ki”.
Figyelmeztette a konzervatívokat és a Munkáspártot a kormány által működtetett Brit Pénzügyi Intézet is. Szakértői megjegyezték, hogy a pénzügyminiszteri poszt baloldali várományosa több mint a felével, évi 100 milliárd fonttal növelné a kiadásokat. Más számítások szerint a munkáspárti fejlesztési projektek az éves GDP 5 százalékának felelnének meg – erre a legutóbb 1976-ban volt példa.
Az ellenajánlat Sajid Javid konzervatív pénzügyminiszter szájából hangzott el, aki évente 20 milliárd fonttal növelne a közkiadásokat. Ezt azzal indokolta, hogy készen akar állni bármely vészhelyzetre, például a klímaválságra és szociális kiadásokra.
Javid
„fantáziagazdálkodásnak”
nevezte a Labour terveit, de ő is a GDP 3 százalékára emelné a mostani 1,8 százalékról az adósságot, hogy ebből fejleszthessék az infrastruktúrát. Kommentárok szerint a konzervatívok adakozó kedve mögött az áll, hogy Boris Johnson miniszterelnök felismerte: szélesebb választói rétegek felé kell nyitnia, és ezért még munkáspárti szavazókat is el akar csábítani.
A Labour-színekben kampányoló McDonnell úgy akarja megnyugtatni a közvéleményt, hogy nem költekezik túl, hogy új módszert javasol a kormány kiadási szabályának: az államadósság soha nem haladhatja meg az adóbevételek 10 százalékát.
Ha a brit parlamenti váltógazdaság két nagy pártjának bármelyike győz, akkor
a szigetország olyan állami költekezésre készülhet fel, amire 1970 óta nem volt példa.
Ezt az időszakot masszív sztrájkok és például hónapokon át el nem takarított szemét jellemezte és a korszakot Margaret Thatcher konzervatív választási győzelme zárta le, melynek nyomán drasztikusan megnyirbálták az állami kiadásokat és felpörgött a privatizáció. A nagy pártok most azért mernek ígérgetni, mert a brit költségvetési hiány GDP-hez mért aránya a legalacsonyabb a 2000-s évek eleje óta.