Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Az utolsó utáni pillanatban öntenek be 150 millió eurót a bősi zsilipbe

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2019. június 21. 20:46
Régóta szükségszerű, most pedig hivatalosan is elkezdődött a bősi vízerőmű zsilipkamráinak felújítása. A modernizációra a folyamatos és biztonságos dunai hajóforgalom érdekében van szükség. A munkálatok mintegy 150 millió eurót emésztenek fel.

Az erőmű megnyitása óta eltelt huszonöt év alatt több mint 400 ezer hajó haladt át a bősi zsilipkamrákon, ezért elengedhetetlen azok felújítása. "A bősi vízerőmű zsilipjeinek innovációja és korszerűsítése" elnevezésű projekt a Duna szlovákiai szakaszán fennálló legégetőbb problémával foglalkozik. A projekt keretében mindkét zsilipkamra átfogó megújítására és modernizálására kerül sor.

A zsilipek gyakori leállása jelentős késedelmeket okozott a folyami szállításban.

"Amit használnak, az el is kopik.

12 előtt vagyunk 5 perccel, de a lényeg, hogy megteremtsük a folyamatos hajózást a Dunán.

Ha az egyik kamra nem üzemel, nincs másik, ami pótolná” – tájékoztatott Érsek Árpád, Szlovákia közlekedésügyi minisztere.

A projekt megvalósítását követően a bősi vízerőmű biztosítani tudja majd a hajóutak számára megkövetelt paramétereket, valamint a vízi járművek gyors és biztonságos áthaladását a zsilipkamrákon. Jelenleg a bősi hajókamrákon az áthaladás átlagosan 45 percet vesz igénybe. A projekt megvalósítása után ez az idő legalább a felével, vagyis körülbelül 20 perccel lerövidül. A projekt tervezett befejezésének időpontja 2022 júniusa.

A Vízgazdálkodási Építővállalat június elején kapta meg az építési engedélyt, a jobb kamrában kezdik el a munkát. Július közepén elkezdik bontani a felső kapukat és a hozzájuk kapcsolódó műszaki elemeket. Daniel Kvocera, az építővállalat vezérigazgatója elmondta, 2020 végére befejeződhet a jobb kamra felújítása, a bal kamrát egy évvel később, 2021 decemberében adnák át. Ezután még további kiegészítő munkákat végeznek el. Hozzátette, hogy a projekt előkészítésekor és a kivitelező kiválasztásakor is különösen ügyeltek az átláthatóságra. Ezt ugyanis az EU is megkövetelte. A vezérigazgató elmondta, a felújítás után gyorsabb, kényelmesebb, folyamatosabb és biztonságosabb lesz a forgalom a folyón. „Mindig történik valami a Dunán. Tudom, mert itt lakom mellette. Lehet az egy hajó vagy akár emberáldozat. A célunk, hogy ezekből a tragédiákból mindig kevesebb legyen” – tette hozzá Érsek Árpád.

A miniszter rámutatott, hogy a következő években a hajóforgalom korlátozása nélkül végzik el a felújítást.

A beruházás nagy részét (123 millió euró) EU-támogatásból finanszírozzák.

A bősi modernizáció az egyetlen olyan folyami projekt, amelyet ekkora mértékben támogat az unió.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
150 millió euróból újulnak meg a bősi vízerőmű zsilipei
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást