Nyitókép: Twitter

Szlovákia prioritásként tekint az ukrajnai konfliktus megoldására

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2019. január 15. 19:37
Két napra Ukrajnába látogatott Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter, hogy az EBESZ soros elnökeként megoldást keressen az ukrajnai konfliktusra. A szlovák diplomácia egyik ez évi célja, hogy elősegítse az Oroszország és Ukrajna közötti politikai párbeszéd felélesztését.

Miroslav Lajčáknak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet soros elnökeként ez volt az első útja az EBESZ konfliktus sújtotta térségeinek egyikébe. Látogatásának első napját rendkívül hasznosnak tartotta, mert – ahogy fogalmazott – nagyon részletes tájékoztatást kapott az EBESZ Ukrajnában működő különleges megfigyelő missziójától.

A szlovák külügyminiszter találkozott Stepan Poltorak ukrán védelmi miniszterrel és Vologyimír Hrojszman miniszterelnökkel, ill. a Donyec-medence helyzetének rendezésére létrejött háromoldalú kapcsolattartó csoport ukrán delegációjával is.

A szlovák diplomácia vezetőjének két alapvető kérdése volt vendéglátóihoz. Az egyik, hogy mit tehet Szlovákia az EBESZ soros elnökeként az Ukrajna és Oroszország között kialakult politikai feszültség feloldására, a másik pedig, hogy milyen módon csökkenthetné a konfliktus által érintett területeken élők szenvedéseit.

Miroslav Lajčák elmondta, az Ukrajnában tapasztaltakról februárra tervezett moszkvai látogatása során is beszámol majd.

"Mindent, amit az ukrajnai utam során látok és érzékelek, fel fogom használni, hogy valóban megpróbáljuk azonosítani azokat a dolgokat, melyekben előrelépést tudunk elérni"

– jelentette ki Lajčák, hozzátéve, hogy érzése szerint jó kiindulási pontra jutott a további tárgyalások előtt.

Beszámolt arról, hogy egész hosszú az a lista, amelyre rátekintve az ukrán fél úgy véli, hogy némi előrelépés történhet, ill. készen áll arra, hogy barátságos lépéseket tegyen a megbékélés felé. Lajčák azt is hangsúlyozta, hogy Szlovákia nagyon komolyan gondolja az EBESZ élén betöltött szerepét, és minden erejével arra törekszik, hogy a megbékélés és a biztonság szempontjából hasznos döntéseket hozzon.

"Nemzeti érdekünk, hogy a konfliktus minél előbb a végéhez érjen, s hogy ez az ország biztonságos és virágzó legyen"

– tette hozzá Lajčák.

A szlovák külügyminisztert szerdán az ukrajnai különleges megfigyelő misszió tagjai fogják
elkísérni a Luhanszki terület konfliktus sújtotta övezetébe, ahol megismerkedik az aktuális biztonsági és humanitárius helyzettel, valamint a misszió tevékenységével. A közelben található Szeverodonyeck városában találkozik kollégájával, Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel, valamint a Luhanszki terület közigazgatási vezetőivel.