Nyitókép: MTI/EPA/Tolga Bozoglu

Üzleti konfliktus miatt végezhették ki a szaúdi újságírót Isztambulban

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2018. október 17. 17:13
Sokkolta a szaúdiakat az országukat ért vád egy ellenzéki újságíró állítólagos meggyilkolása kapcsán. Török források ismét azt állították, hogy felvételeik vannak arról, ahogy Dzsamál Hasogdzsit megölték hazája isztambuli konzulátusán.

Családi vállalkozásokkal összefüggő vita és nem a rendszer bírálata, ez lehetett az egyik indíték a szaúdi ellenzéki újságíró megölésére – mondták az Independent brit lapnak szaúdi források. Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolását több ország és médium kész tényként kezeli, bár konkrét bizonyítékot eddig nem mutattak be róla. A török hatóságok és politikusok azt állítják azonban, hogy igenis megölték hazája isztambuli konzulátusán, és a tettet brutális kegyetlenséggel hajtották végre.

A Twitteren olyan állítások keringtek szerda reggel, amelyek szerint még csak meg sem próbálták kihallgatni, hanem azonnal nekiestek, amint belépett az ajtón. Mindez ellenmond annak az állítólag szövegezett szaúdi nyilatkozatnak, amely szerint egy balul sikerült kihallgatás közben halt meg a szaúdi vezetéssel szembeforduló férfi.

Miközben újabb vérfagyasztó - de nem megerősített - részletek szivárognak ki az ügyből, többet hallani a lehetséges indítékról is. Az egyik elmélet szerint Dzsamál Hasogdzsi egy nagy hatalmú szaúdi család leszármazottja volt, aki belekeveredett Mohamed bin Szalman koronaherceg ügyleteibe. A Hasogdzsi-klán az ország villamosításából gazdagodott meg, és egy üzleti vita miatt vált bin Szalman ellenségévé.

Az Independent „paranoiás manipulációknak” nevezi ezeket. A koronaherceg hatalmas hévvel próbálja konszolidálni hatalmát, eltakarítani az útból a riválisokat és rátenni a kezét több milliárdos vagyonára, hogy ebből finanszírozza vizionárius reformterveit – mondja a lap két szaúdi forrásra hivatkozva.

„Eldöntötték, hogy Dzsamál többé nem áll védelem alatt” – mondta egyikük, egy külföldön élő üzletember. Ő azt állította, hogy a szaúdi királyi család egyik befolyásos tagja informálta arról, hogy a koronaherceg ki akarta hallgatni Hasogdzsit, szövetkezik-e ellene más királyi frakciókkal. „Dzsamál kereszttűzbe került” – tette hozzá.

Egy a szaúdiakkal kapcsolatokat fenntartó – és neve elhallgatását kérő - amerikai elemző is arra utalt, a szaúdi újságírót nem finom bírálatai fordították szembe a vezetéssel, hanem az, hogy közel állt a hatalomhoz.

Az Independent forrásai szerint megrázták a királyságot a Hasogdzsi eltűnése és állítólagos megölése után hallott dühös nemzetközi reakciók, sőt, vezetői válság robbant ki. A királyi család támogatói és bírálói is az ország jövőjét és jó hírét féltik. Bin Szalman herceg nagy modernizálónak állítja be magát, aki hollywoodi hírességekkel és technológiai vezetőkkel fotóztatta magát.

Közben az országimázs miatt aggódók szerint az állítólagos gyilkossági ügy még inkább rontja a jemeni háborúban elkövetett jogsértésekkel vádolt Szaúd-Arábia megítélését.

„Mindenki fél, nem merünk megszólalni” – mondta egy vezető illetékes, aki szerint az általános nézet az, hogy a koronaherceg túl messze ment és saját családjától is elszigetelődik. Az egyik incidens során például bin Szalman egy rijádi luxushotelbe záratta családja több tagját, akiktől finoman fogalmazva vagyoni adományokat csikart ki.

„Sok ember külföldre akar menni. Az egész ország megfizet a herceg hibáiért” – tette hozzá az Independent által idézett illetékes.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Üzleti vita állhat a szaúdi gyilkosság hátterében
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást