Nyitókép: (MTI/EPALuca Zennaro

Lehet, hogy már soha nem mehetnek vissza a híd tövébe a kitelepítettek

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2018. augusztus 17. 11:26
Összesen 630 lakost evakuáltak a hét elején összeomlott olaszországi Morandi-híd környéki házakból. Az olasz kormány azt mérlegeli, hogy mit tegyenek a híddal, amelynek leszakadt darabjai között 39 ember lelte halálát.

A Genován átfutó Morandi-híd úgy magasodik a völgyben található 5-6 emeletes házak fölé, mint, az idegenek fenyegető járművei a Világok Harca filmben. Ezekből az épületekből 630 lakost telepítettek ki a hatóságok, mert attól tartanak, hogy további darabok törhetnek le a hídból.

A már kiürített házakba tűzoltók mentek be, hogy kihozzák az ott lakók dokumentumait, vagy néhány esetben a háziállataikat.

A lakókat viszont nem engedik be, pedig néhányan azt kérik, hadd szedhessék össze gyógyszereiket.
Az A10-es autópálya Genovában leszakadt hídjának közvetlen közelében élő lakosok várakoznak, hogy elhozhassák holmijaikat 2018. augusztus 16-án. (MTI/EPA/Luca Zennaro)

Danilo Toninelli közlekedési miniszter az evakuálást követően csütörtökön azt mondta, előfordulhat, hogy le kell bontani a lakóházakat, de ezzel együtt ígéretet tett arra, hogy új otthonokat találnak a lakosoknak. A miniszter szerint a mentőalakulatok már eddig is több tonna törmeléket takarítottak el, és most már a Morandi-híd és az alatta álló házak elbontásán kell gondolkozni.

A híd két fontos autópályát kötött össze a Franciaország és a északra fekvő Milánó felé tartó forgalomban. A közlekedési miniszter szerint az útvonal rekonstrukcióját a lehető leghamarabb meg kell kezdeni.

A kormány az autópálya-koncessziót üzemeltető céget és annak vezetését okolja a tragédiáért, azzal az indokkal, hogy ők nem tartották megfelelő módon karban az építményt.

Luigi di Maio miniszterelnök-helyettes Öt Csillag mozgalma 150 millió eurós bírságot vetne ki a vállalatra. Ugyanakkor napvilágra került, hogy épp az Öt Csillag utasította el korábban a híd újjáépítésére sürgető felhívásokat, dajkameséknek nevezve azokat. Az inkrimináló szöveget azóta letörölték a párt honlapjáról, de a webtárban megmaradt néhány idézet arról, hogyan nevezték „dajkamesének” néhány évvel ezelőtt a híd összeomlására figyelmeztető megjegyzéseket.

Közben visszavágott az olasz kormánynak az EU, azt követően, hogy Rómában azt állították: az uniós kiadási limitek miatt nem javították ki a hidat.

Brüsszelben közölték: épphogy felszólították az olaszokat, hogy javítsák ki az infrastruktúrát. Erre több milliárd eurós támogatást kaptak és a kormány szabadon eldönthette, hogyan költi el a pénzt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lehet, hogy már soha nem mehetnek vissza a híd tövébe a kitelepítettek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Legfrissebb adatok a hídomlásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást