A múlt század 60-as éveit a gazdasági csoda idejének szokták nevezni, amikor az akkori Nyugat-Németország gazdasága a második világháború pusztításából talpra állt és a modern iparban minden szorgos kézre szükség volt.
Úgynevezett vendégmunkásként tömegesen érkeztek: olaszok, görögök, majd jugoszlávok, akiknek zöme idővel beilleszkedett a német társadalomba, és nyugalomba vonulásuk után is csak kis számban tértek vissza szülőhazájukba. Őket a törökök követték és mivel számuk már megközelítette a három milliót, jó részük párhuzamos társadalmat alakított ki, és mint egy nemrég készült tanulmány - némi meglepetést keltve - kimutatta,
a már német földön született török fiatalok jelentős hányada sokkal nagyobb elkötelezettséget érez szüleik hazája, Törökország mint Németország iránt.
Ezzel magyarázható lelkesedésük a nem éppen demokratikus módszerrel kormányzó török államfő, Recep Erdogán iránt. Jelenleg a legnagyobb, migrációs hátterű lakosokat közel 2 millió 800 ezer fővel a törökök alkotják.
Őket a lengyelek követik valamivel több, mint két millióval, míg a harmadik csoportot – másfél millióval – az oroszok alkotják, habár legnagyobb részüket a kommunizmus bukását követően az egykori Szovjetunióból bevándorolt német-származásúak, így a Sztálin által Szibériába telepített volgai németek teszik ki.
A német földön elő magyarok száma megközelíti a negyed milliót. Jó részük az Európai Unió keleti bővítését követően érkezett és vállalt munkát Németországban.
A most közzétett felmérésből kiderül, hogy azokban a családokban, ahol mindkét szülő még külföldön született, csaknem kivétel nélkül azt a nyelvet használják, amely a szülök anyanyelve és csak azokban a családokban beszélnek otthon is németül, ahol legfeljebb az apa, vagy az anya idegen eredetű. Hogy az elmúlt évben csaknem öt százalékkal emelkedett a migrációs hátterű személyek száma, az egyrészt arra vezethető vissza, hogy az idegen gyökerű családokban több gyermek születik, mint a németek körében, másrészt pedig a folyamatos bevándorlásra.