Brazil útlevéllel utazhatta be a világot Kim Dzsong Un, a szomszédban is járhatott

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2018. február 28. 16:44
Csaló módon szerzett brazil útlevelekkel több országban is járt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és apja is – sugallja öt vezető nyugati hírszerzési forrás. Az illetékesek a Reuters hírügynökségnek erősítették meg az állítást és mutatták be az útlevelek másolatait.

A téli olimpiát övező politikai szélcsend után ismét nyugtalanító hírek érkeznek Észak-Koreáról. Egy ENSZ-jelentés szerint a sztálinista országnak köze van a szíriai vegyifegyver-programhoz, és olyan eszközöket szállított a polgárháború sújtotta országba, amelyek fegyvergyártásra alkalmasak. Arra a vádra, hogy észak-koreaiakat is láttak Szíriában, a phenjani válasz az volt, hogy csak sportolók és edzők voltak.

A már-már kémfilmekbe illő másik vád szerint ugyanakkor Kim Dzsong Un jelenlegi észak-koreai vezetőnek és néhai apjának, Kim Dzsong Ilnek is volt brazil útlevele, amellyel külföldi nagykövetségeken szereztek vízumokat és látogattak meg több országot.

„Ez az utazási vágy arra utal, hogy

az uralkodócsalád menekülési útvonalat akart magának”

- mondta egy nyugati forrás a Reutersnek. Az illetékesek megosztották a hírügynökséggel azokat a fénymásolatokat, amelyek állításuk szerint a két koreai vezető útleveléről készültek.

Brazília észak-koreai nagykövetsége nem kommentálta az ügyet, a brazil külügyminisztérium pedig nyomozást indított. Egy név nélkül nyilatkozó brazil forrás azt mondta:

az útlevelek eredetiek és üresen küldték ki a konzulátusaiknak.

Négy nyugati hírszerző forrás megerősítette, hogy a Josef Pwag és Idzsong Csoj névre kiállított útlevelekkel legalább két nyugati országban folyamodtak beutazási vízumért. Az nem világos, hogy ki is állították-e a vízumokat. Az útleveleket Brazíliába, Japánba és Hongkongba történő utazásokra is használhatták.

A Jomiuri Sinbun japán lap hét éve arról számolt be, hogy Kim Dzsong Un még gyerekként, brazil útlevéllel Tokióban járt. Ez azelőtt volt, mielőtt a kérdéses két útlevelet kiállították.

Mindkét okmányban megtalálható a prágai brazil nagykövetség pecsétje, a kiállítási dátum pedig 1996. február 26. A biztonsági illetékesek szerint arcfelismerő technológiával azonosították Kim Dzsong Unt és apját az útlevelek fényképeiről.

Így erős a gyanú, hogy

a jelenlegi diktátor Josef Pwag néven utazhatott,

és 12-14 éves korában juthatott az útlevélhez. Annyi már korábban is ismert volt, hogy egy svájci magániskolában tanult és egy követségi sofőr fiának adta ki magát. Mindkét útlevélben a brazíliai Sao Paulót nevezték meg a tulajdonosok születési helyként.

A nyugati biztonsági illetékesek nem tudtak választ adni arra, hogyan szerezhettek brazil útlevelet az észak-koreai vezetők, és a hírügynökség hozzátette: csak fénymásolatokat láttak, így nem tudták megállapítani, hogy nem manipulálták-e a papírokat.