Dübörög a német gazdaság

Infostart
2017. november 15. 18:26
A berlini gazdasági minisztérium, illetve független szakértők egybehangzó véleménye szerint is a korábbinál nagyobb lendületet vett a konjunktúra Németországban. Míg nemrég még alig több mint másfél százalékos gazdasági növekedésből indultak ki, jelenleg már legalább 2,2 százalékos emelkedéssel számolnak. Azonban a növekedéssel párhuzamosan a kockázatok is erősödnek.

A szövetségi statisztikai hivatal most nyilvánosságra hozott felmérése szerint a nemzeti össztermelés az elmúlt negyedévben nyolctized százalékkal nőtt, és ebből gazdasági szakértők azt a következtetést vonják le, hogy

dübörög a német gazdaság.

Elemzők szerint ebben fontos szerepet játszik a szinte példátlanul stabil belkereskedelem, a vállalatok egyre nagyobb méretű beruházása, valamint a nemzetközi konjunktúra fellendülése, kiváltképpen pedig az Európai Unió tagállamaiból származó kereslet folyamatos növekedése.

A német kivitelben jelentős helyet foglal el a hadiipari termékek eladása. Csupán július és szeptember vége között 1 milliárd 270 millió euró értékű katonai felszerelést adtak el. Ennek oroszlánrésze Szaúd-Arábiába, valamint Egyiptomba irányult. A még kormányon lévő nagykoalíciót az ellenzéki Zöld- és a Baloldali Párt élesen bírálta, rámutatva arra, hogy a német fegyvereladás "piszkos háborúk" elhúzódását teszi lehetővé.

Azonban nemcsak a hadiipari termékek exportja vet némi árnyékot a német gazdaság szárnyalására, hanem az öt rangos közgazdászból álló testület, a bölcsek tanácsa részéről elhangzott figyelmeztetés is, amely szerint a fellendülést hamarosan fékezheti a mind nagyobb szakemberhiány.

Tény, hogy Angela Merkel kancellár csaknem teljes mértékben valóra váltotta a munkanélküliség leküzdésére tett ígéretét, de most már

egyre több cég képtelen az újonnan létesülő munkahelyeket megfelelően felkészült alkalmazottakkal betölteni.

Alighanem erre vezethető vissza, hogy az ipari vezetők mind hangosabban sürgetik a kormányt olyan bevándorlási törvény megalkotására, amely lehetővé tenné minél magasabb számú, jól képzett fiatal munkaerő betelepedését Németországba.