A hidegháború idején a bonni politikusok nem tartották eléggé biztonságosnak a Frankfurtba telepített nemzeti bank, a Bundesbank pincéit és ezért Londonba, New Yorkba és Párizsba vitették az akkori Nyugat-Németország aranykészletének oroszlánrészét. Időközben sokat változott a nemzetközi helyzet, Németország újraegyesült, a márkát az euró váltotta fel, az arany pedig megszűnt mint kizárólagos pénzügyi fedezet.
Öt évvel ezelőtt azonban országos vita kerekedett az aranytartalékról, cikkek jelentek meg, amelyek már azt sugallták, hogy nyoma veszett a mesés kincsnek. A berlini pénzügyminisztérium ezért úgy döntött, hogy utasítja a nemzeti bankot, hogy külföldön letétbe helyezett aranykészletéből New Yorkból 300 tonnát, Párizsból pedig 374 tonnát hozzon haza.
Az igencsak komoly körültekintést igénylő szállításra hat esztendőt szántak, de az ügyletet sikerült három évvel a kitűzött határidő előtt lebonyolítani. Az utolsó, egyenként 12,5 kiló súlyú aranyrudak elhelyezése során Carl Ludwig Thiele, a nemzeti bank felügyeleti tanácsának tagja, a tévékamerák előtt kijelentette, hogy minden egyes rudat szigorúan ellenőriztek és rendben találtak.
Jelenleg Németország aranykészlete a világon a második helyen áll és csak az Egyesült Államok rendelkezik jelentősebb mennyiséggel. Az egykor pénzügyi fedezetként szolgáló aranytartalék főleg az úgynevezett gazdasági csoda idején duzzadt fel, amikor a bonni kormány illetékesei leginkább New Yorkban, aranyra váltották a költségvetési többlet egy részét.
Jelenleg Németország aranykészletének értéke 120 milliárd eurót tesz ki. Ennek fele továbbra is New Yorkban és Londonban maradt, mert – mint Carl Ludwig Thiele elmondta – London változatlanul a nemzetközi nemesfémpiac székhelye, New Yorkban pedig dollárral lehet váltani az aranyat, ha az euró jelentősen veszítene értékéből.