Tíz katonát küld Szlovákia a Földközi-tenger védelmére

Infostart
2017. augusztus 4. 11:10
Tíz szlovák katonai rendőr indul el a héten a nagytapolcsányi egységből a Földközi-tenger térségébe az Európai Unió EUNAVFOR MED Sophia missziója keretében. A katonák a líbiai partoknál állomásozó német hajókon teljesítenek szolgálatot az illegális migráció megfékezése érdekében.

Peter Gajdoš, szlovák védelmi miniszter a mai eligazításon elmondta, Szlovákia a tavalyi uniós elnökség idején vállalta a segítségnyújtást. „Nem közömbös számunkra az unió biztonsága. Mivel a tagjai vagyunk, részt veszünk a misszióban” – jelentette ki a tárcavezető. Hozzátette, a küldetés célja, hogy gondoskodjanak a Földközi-tenger déli övezetének biztonságáról, különös tekintettel az illegális migrációra és a fegyverkereskedelemre, valamint a líbiai parti őrség kiképzésére.

A szlovák katonai rendőrök első alkalommal vesznek részt tengeri misszión. Az egység első tíz tagja augusztus 5-én, szombaton indul el a Földközi-tengerre. A katonai rendőrök a német tengerészet hajóin két ötös csoportban teljesítenek majd szolgálatot. A kiküldöttek a hazai kemény kiképzés mellett németországi felkészítésen is részt vettek a küldetés megkezdése előtt. A felkészülés több mint egy évig tartott. A szlovák katonai rendőrök jövő év január végén térnek haza, amikor újabb csoport váltja majd őket.

Az Európai Unió Tanácsa 2015 májusában döntött arról, hogy katonákat vezényel a Földközi-tenger déli övezetébe. Az akció feladata, hogy felderítsék az embercsempész-hálózatokat, és leleplezzék a tengeren húzódó csempészútvonalakat. A Tanács tavaly júniusban bővítette a katonai műveletet azzal, hogy a líbiai parti őrség és tengeri erő számára kiképzéseket tartottak, az oda vezényelt katonák pedig feladatot kaptak a térségben működő fegyverkereskedők megállítására. Szlovákia eddig csupán anyagilag járult hozzá a küldetés sikeréhez, ez az első alkalom, hogy embereket is küld a Földközi-tengerre. Peter Gajdoš védelmi miniszter a NATO és az Európai Unió közti együttműködés konkrét példájának nevezte missziót.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tíz katonát küld Szlovákia a Földközi-tenger védelmére
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást