Durva! Jelentősen csökkent a milliárdos brit cégvezetők fizetése

Infostart
2017. augusztus 3. 21:37
Rossz idők járnak a brit üzleti vezetőkre - a díjazásuk miatti közfelháborodás nyomán tavaly 17 százalékkal estek átlagfizetéseik. Még az általában az üzleti szektor érdekeit preferáló konzervatív kormány is azt mondta: "egészségtelen" a dolgozók és vezetőik közötti szakadéka a fizetések terén.

Úgy tűnik, szorosabbra kell húznia a nadrágszíjat a külföldről nézve szupergazdag brit vállalati vezetőknek.

A befektetők és politikusok nyomásának engedve a cégek tavaly belementek abba, hogy reálértékben is csökkentsék a javadalmazásukat. Ennek nyomán – ahogy egy személyzeti ügyekkel foglalkozó kutatóműhely jelentéséből kiderült – tavaly már 17 százalékkal estek fizetéseik. Így most a FTSE tőzsde 100 első cége vállalatvezetőinek be kell érniük a szűkös évi 4,6 millió fontos átlagfizetéssel.

A fizetési olló még a jobbára üzletbarát konzervatív kormányt és fellépésre sarkallta. Theresa May miniszterelnök nemrég „irracionálisnak, egészségtelennek és növekvőnek” nevezte a cégfőnökök és beosztottjaik közötti fizetésbeli különbségeket – írja az FT.

A magát szociálisan érzékenynek nevező May-kormány szeptemberben készül kiadni reformcsomagját a „felelős üzleti magatartásról”.

A nyomásnak meglett az eredménye: mint a FT megjegyzi, a londoni tőzsdén listázott két legerősebb cég, a WPP és a BP főnökeinek fizetése egyharmadával csökkent.

Sir Martin Sorrell, a WPP első embere azonban még mindig a legjobban fizetett brit vállalati vezető: évi 48 millió fontot, azaz 16 milliárd forintot keres.

Jogvédők ehhez hozzáteszik: ez háromszor annyi, mint a FTSE 100-as listán szereplő cége összes női vezetőjének fizetése.

Vajon új trend indul-e meg és reálisabb vállalatvezetői fizetések jönnek-e? – teszi fel a kérdést a brit üzleti lap.

Stefan Stern a fizetési szinteket elemző Magas Fizetések Központja nevű szervezet vezetője szerint „a reakció későn jött és csak részleges”. Szerinte egyes cégeknél éppenséggel tovább emelkedhetnek a vezetői fizetések, mert az illetékesek az átlag felé akarnak közelíteni.

Közben szakszervezeti vezetők megjegyezték: az átlagdolgozó számára 159 évbe telne megkeresni azt a pénzt, amit vállalata vezetője egy év alatt megkap.

A konzervatív brit kormány azt ígérte, hogy „a részvényesek éves közgyűlése dönthet majd a vezetői fizetésekről” véget vetve az eddigi gyakorlatnak, amely háromévente vizsgálja felül javadalmazásukat.

A fizetéscsökkenés közben nem minden brit vállalati főnököt érint. Arnold Donald a Costa Concordia sétahajó balesete után vette át a Carnival cég igazgatását és az ő fizetése tavaly a négyszeresére, 22 millió fontra ugrott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Durva! Jelentősen csökkent a milliárdos brit cégvezetők fizetése
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást