Jócskán megnőtt a külföldi gyökerekkel rendelkező németek száma

Infostart
2017. augusztus 2. 14:01
Németországban a történelmi múlt évtizedeken át óvatos tartózkodásra intett a polgárok származását illetően. Miután azonban a hatvanas években tömegesen érkeztek olasz, görög, spanyol, török, valamint az akkor még jugoszlávnak nevezett munkavállalók a gazdasági csoda országába, idővel elszaporodtak a vegyes házasságok is, úgyhogy manapság a magukat németnek vallók egyre nagyobb arányban rendelkeznek külföldi gyökerekkel - derül ki a wiesbadeni statisztikai hivatal kimutatásából.

Tavaly már csaknem 19 millió német apja vagy anyja nem született német állampolgárnak. A szövetségi statisztikai hivatal most közzétett felméréséből kiderül az is, hogy ez az adat 8 és fél százalékos emelkedésre utal, ami egy esztendő leforgása alatt bizony igencsak lendületes növekedést jelent.

A beházasodások terén első helyen továbbra is az európai országok szülöttei állnak, ami főleg arra vezethető vissza, hogy a gazdasági csoda idején úgynevezett vendégmunkásnak érkezők többsége fiatal ember volt.

Ők eredetileg csupán átmenetileg akartak valamelyik német vállalatnál elhelyezkedni,

azonban az évek múlásával sokan német házastársat választottak, felvették az állampolgárságot és ezáltal lényegében már be is illeszkedtek a jóléti társadalomba.

A statisztikai hivatal kimutatása utal arra is, hogy egyre több az olyan migrációs hátterű németek száma, akiknek valamelyik szülője Kisázsiából, illetve a Közel-Keletről származik.

Ez jórészt abból ered, hogy a német földön élő legnépesebb kisebbséget a törökök alkotják és

már a 2015-ös menekülési hullám előtt is sokan telepedtek be Irakból, Iránból, Afganisztánból és Szíriából,

akiknek jelentős hányada szintén németekkel kötött házasság révén integrálódott.

A most nyilvánosságra hozott felmérésből kitűnik az is, hogy a bevándorlók száma meghaladja a hét és fél milliót, ami a német földön élő lakosság több mint 9 százalékának felel meg. A legtöbben a két évvel ezelőtti menekültáradattal érkeztek, zömükben közel-keletiek, de az Afrikából származók száma is megközelíti a háromnegyed milliót.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egyre több a multikulti német
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást