Ez sem jött össze Trumpnak

Infostart
2017. július 28. 20:31
Egy szavazaton múlt, hogy Trump amerikai elnöknek nem sikerült visszavonatnia elődje vitatott egészségügyi programját, az Obamacare-t. Az amerikai szenátus a hajnali órákban döntött úgy, hogy jobb híján marad a törvény.

Újabb kellemetlen hír Donald Trumpnak.

Az ellentmondásos amerikai elnök egyik legfőbb célja, hogy megsemmisítse elődje, Barack Obama egészségügyi törvényét, amely több millió további amerikaira terjesztette ki az egészségbiztosítást, ugyanakkor mélyen megosztotta a társadalmat.

Trumpot az Obamacare elleni hadjáratában támogatta a Republikánus Párt is, amely hét éve próbálja visszavonni a törvényt.

Az a furcsa helyzet állt azonban elő, hogy a republikánus többséghez tartozó szenátorok a politikai spektrum mindkét oldaláról elvetették a lehetőséget. Végül a szenátusban 49 igen és 51 nem szavazat után hatályban maradt az Obamacare, amelyre eddig a törvényhozók nem tudtak alternatívát kínálni.

Az egyik voksoló John McCain republikánus szenátor és egykori elnökjelölt volt, aki nemrég hozta nyilvánosságra, hogy agytumorja van és arcán látható a műtét nyoma.

„Egyértelműen kellemetlen pillanat” – így kommentálta a szenátusi republikánus frakció vezetője, Mitch McConnell a hírt. „Az amerikai nép fogja megbánni, hogy nem találtunk jobb utat” – mondta.

A voks eredménye azt is jelenti, hogy féléves kormányzása során Donald Trumpnak

egyetlen nagy törvényhozási győzelme sem volt,

pedig pártja, a republikánusok vannak többségben a Kongresszus mindkét házában – jegyzi meg a Reuters.

A pénzpiacok arra számítottak, hogy Trumpnak sikerül gyors eredményeket elérnie az egészségügy, az adózás és az infrastruktúrát érintő beruházások terén.

Az elnök szokásos módon a Twitteren mondta el véleményét: „3 republikánus és 48 demokrata csalódást okozott az amerikai népnek. Én már régóta mondom, hadd omoljon össze az Obamacare, aztán majd megoldjuk” – írta.

A voksot megelőzően a kongresszusi republikánusok erősen megosztottak voltak a kérdésben, Trump azonban nem nyújtott be saját javaslatot.

A megbukott törvényjavaslat visszamenőleg eltörölte volna azoknak az állampolgároknak a büntetését, akik az Obamacare rendelkezését megszegve nem voltak hajlandók egészségügyi biztosítást kötni. 8 évre visszamenőleg visszavonta volna az olyan munkaadók büntetését is, akik nem biztosították alkalmazottaikat.

A pártfüggetlen Kongresszusi Költségvetési Hivatal szerint mindez azt jelentette volna, hogy jövőre 15 millióval lett volna kevesebb a biztosított amerikaiak száma.

A szavazás nem nélkülözte a showbiz elemeket sem.

A voksolás előtt mindenki McCain szenátort figyelte, aki átsétált a demokratákhoz és közölte, velük szavaz. Ezek után egyikük megölelte ő pedig a terem elejébe sétált és lefordított hüvelykujjal jelezte – a demokraták tapsa közepette – hogy leszavazza a törvényt.

Tudósítók megjegyzik: az, hogy az Obamacare hatályban maradt, lehetőséget ad a két pártnak, hogy a jogszabály visszavonása helyett közös munkával javítsák ki annak hibáit.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ez sem jött össze Trumpnak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást