Bár Angela Merkel ellene szavazott, elfogadták a melegházasságot Németországban

Infostart
2017. június 30. 20:47
Törvényerőre emelte a berlini képviselőház az azonos nemű párok közötti házasságot. A téma évek óta viták forrása volt, a szavazást végül az tette lehetővé, hogy a kancellár hétfőn egy képes női folyóirat fórumán kijelentette: helyteleníti, hogy a vetélytársak pártpolitikai üggyé akarják tenni a házasság kérdését, másnap a kormánykoalíció frakcióülésén lelkiismereti ügynek nyilvánította a kérdést és felmentette a pártfegyelem alól a képviselőket. A koalíció szociáldemokrata tagjai pedig elérték, hogy a szavazás név szerint történjen, így derülhetett ki, hogy a kancellár a melegházasság ellen voksolt.

A téma évek óta viták forrása volt, a szavazást végül az tette lehetővé, hogy a kancellár hétfőn egy képes női folyóirat fórumán kijelentette: helyteleníti, hogy a vetélytársak pártpolitikai üggyé akarják tenni a házasság kérdését, másnap a kormánykoalíció frakcióülésén lelkiismereti ügynek nyilvánította a kérdést és felmentette a pártfegyelem alól a képviselőket.

A szavazást megelőző vitára a vélemények tiszteletben tartása volt jellemző. Noha a kancellár még négy évvel ezelőtt, a legutóbbi választási kampány során is hangsúlyozta, hogy

amíg ő vezeti a német államügyeket, nem lehet szó az azonos nemű párok közötti házasságról,

álláspontjának megváltoztatásában fontos szerepet játszott a tartományok képviseletéből álló és felsőháznak is nevezett szövetségi tanács, a Bundesrat ilyen irányú döntése, valamint az a tény, hogy az 1949-ben elfogadott német alkotmány csupán a házasság védelmét irányozza elő, de nem tér ki arra, hogy csak férfi és nő léphet törvényileg elismert frigyre.

A kormánykoalícióban résztvevő Szociáldemokrata Párt a közelmúltban a kérdést újra napirendre tűzte, amit megfigyelők Angela Merkel szavahihetőségének csorbítását célzó kampány lépésnek tekintettek és félő volt, hogy az ügy miatt a rövidesen befejeződő törvényhozói időszak tényleges vége előtt szétesik a koalíció és a szeptember 24-re tervezett választásig kormány nélkül marad Németország.

A szavazás eredményeképpen

a törvény nem tesz különbséget a férfiak és nők, vagy azonos nemű párok kapcsolatát megpecsételő házasság között,

azaz a felek mindkét esetben azonos jogokat élveznek, egyben pedig azonos kötelezettségeket is vállalnak egymás iránt. A 663 leadott voksból 226 vetette el a melegházasságot, ami egyértelműen arra vall, hogy a kereszténypártok képviselői közül is csaknem százan helyeselték a törvényjavaslatot. Ennek ellenére nem lehet kizárni, hogy valamely tartomány vagy megfelelő számú képviselői csoport az alkotmánybírósághoz fordul a házasság fogalmának újrafogalmazása érdekében.

Tény, hogy a kancellár nemmel szavazott, de a kormánykoalícióban szintén résztvevő, Keresztényszociális Unió elnökéhez, Horst Seehofer bajor kormányfőhöz hasonlóan, úgy vélte, a szociáldemokraták által szorgalmazott döntés

nem jelent bizalmi válságot a fennálló koalíción belül.

Tudósítók szerint ez lehet finom utalás arra is, hogy Angela Merkel, akinek népszerűsége jóval meghaladja a szociáldemokrata kancellárjelölt, Martin Schulz támogatottságát, nem tartja kizártnak a jelenlegi koalíció fenntartását a szeptemberi választás után is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bár Angela Merkel ellene szavazott, elfogadták a melegházasságot Németországban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást