Varsó hallani sem akar az új német tervekről

Infostart
2017. június 1. 17:41
A német kormány 2020-tól további feltételhez kötné az kohéziós alapok folyósítását, mégpedig aszerint, hogy az adott tagállam valóban betartja-e a jogállamiság normáit. Az intézkedés Lengyelországot érzékenyen érintené. A lengyel kormány tevékenységét már hosszú ideje figyelemmel kíséri az Európai Bizottság, főként az igazságszolgáltatásban és a médiában tett vitatott lépései miatt.

Varsó meglepődve fogadta a berlini tervet, amely szerint újabb feltételt szabna az uniós pályázati források lehívásához. Lengyelország ugyanis nagymértékben kihasználja az Európai Unió adta lehetőségeket.

Az Európai Bizottság úgy véli, a jelenlegi konzervatív lengyel kormány az alkotmánybíróságon és a közszolgálati médiumokban tett lépéseivel a jogállamiság elveit sérti.

Beata Szydlo hallani sem akar Németország terveiről. Úgy fogalmazott, a javaslat ellentétben áll az unió alapszerződéseivel.

 „Varsó készen áll új költségvetési megoldások megvitatására, de nem a nemzeti érdekek feladása árán“

– mondta a lengyel kormányfő. Rámutatott: Lengyelország évi mintegy 58 milliárd eurót fizet be az Európai Unió költségvetésébe, amely ezért sem lehet kirekesztő Közép-Európa iránt.

 Robert Fico szlovák miniszterelnök ugyancsak ellenzi az új szabály bevezetését.

„Ne játsszunk olyan veszélyes fegyverrel, mint az uniós alapok.

Egyértelmű az állásfoglalásunk a kérdésben: ez egy érték, egy szabályos pénzügyi eszköz, melynek nem szabadna politikai zsarolás tárgyát képeznie“ – hangsúlyozta Varsóban a szlovák kormányfő.

Robert Fico elismerte, hogy egyes uniós tagállamok többet fizetnek be a közös költségvetésbe, mint amennyit kapnak, mindazonáltal - mint mondta - az Európai Unió a szolidaritásról szól, és mindenki javára válik, ha az unió egészében növekedik az életszínvonal.

 Mindkét miniszterelnök utalt a visegrádi csoport országaiban tapasztalt gazdasági növekedésre. Fico szerint a V4-ek az unió gazdasági motorja, Szydlo pedig a gazdasági fejlődés bajnokainak nevezte a visegrádi négyeket, amelyek dinamikája nélkül az Európai Uniónak nélkülöznie kellene a pozitív gazdasági adatokat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Varsó hallani sem akar az új német tervekről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást