Istenkáromlásért lecsukják az első keresztény kormányzót

Infostart
2017. május 9. 12:01
Két év börtön istenkáromlásért – ezt a büntetést kapta az indonéz főváros első keresztény kormányzója. Sokak szerint az ítélet fokmérője annak, hogy meddig terjed a vallási türelem a világ legnépesebb muzulmán országában.

A vártnál komolyabb büntetést kapott az indonéziai Jakarta keresztény kormányzója, Basuki Tjajhaja Purnama. A kínai kisebbségből származó és Ahok néven emlegetett politikus 2 év börtönt kapott, mert a bíróság „kétséget kizáróan meggyőződött abban, hogy istenkáromlás bűntettét” hajtotta végre – szólt az indoklás.

A kormányzó elítélése csapás az indonéz kormánynak is, amely a külvilág felé azt próbálta mutatni, hogy fellép a radikálisabb iszlám csoportok ellen és megóvja az ország világi értékrendjét.

Andreas Harsono, a Human Rights Watch jogvédő szervezet képviselője „jelentős visszalépésnek” nevezte az ítéletet, amelynek kihirdetését többezren várták a bíróság előtt. A hatóságok a biztonság kedvéért többezer rendőrt is az utcákra vezényeltek, de az ítélet elhangzása utáni órákban nem történt rendbontás.

A kormányzó sok híve sírva fogadta a hírt, ugyanis még az ügyészek is csak 1 éves, felfüggesztett börtönt kértek „gyűlöletbeszéd” miatt.

A bíróság ennél szigorúbb büntetést szabott ki, bár istenkáromlásért akár négy év is adható – és ezt követelték keményvonalas muszlim csoportok is.

A kormányzó akkor dühítette fel ellenfeleit, amikor

idézett a Koránból és azt mondta: a sorokat arra használhatják fel, hogy igazolják azt a vélekedést, hogy muzulmánokat nem irányíthatnak más vallásúak.

Később bocsánatot kért a megjegyzésért. Indonéziában a keresztény vallású, kínai Purnama egyfajta csodabogárnak számít – mivel egy kisebbségen belüli kisebbség tagja - és mivel a 240 millió lakos 90 százaléka muzulmán.

A kormányzó hívei már akkor tisztában voltak vele, hogy Purnama börtönbe kerülhet, amikor híre ment, hogy vádat emelnek ellene. Mint jogvédők megjegyezték: az 1965-ös, istenkáromlásról szóló törvény bevezetése óta egyetlen egyszer mentettek fel valakit.

2012-ben azért ítéltek el egy fiatal közalkalmazottat, mert kiírta a Facebookra, hogy ateista. Ez pedig úgymond sértette az Indonéziában elismert hivatalos vallásokat, az iszlámot, a buddhizmust, valamint a protestáns, katolikus, hindu és konfuciánus hitet.

A kormányzó elítélése véget vet politikai karrierjének, pedig annyira népszerű volt, hogy újabb megbízatásra számíthatott

és a kormány is támogatta.

A kabinet ugyanakkor közölte: lépéseket tesz a Hizb ut-Tahrir nevű iszlámista csoport feloszlatására, amely célként hirdette meg, hogy „kalifátust” hoz létre.