Hihetetlen történet: egy német főhadnagy elképesztő kettős élete

Infostart
2017. május 2. 18:39
Berlinben a védelmi minisztert egyre több bírálat éri, amiért nyílt levében ostorozta a német hadsereg vezetésében tapasztalható hanyagságokat. Mint Ursula von der Leyen írta, már szó sem lehet egyedi esetekről, ugyanis a közelmúltban sorozatban derült fény a kiképzők túlkapásaira, kiskatonák szexuális zaklatására, szélsőjobboldali jelszavaktól hangos tivornyákra, amelyeket azonban az illetékes parancsnokságok csak félvállról vettek. A védelmi miniszter lépését az váltotta ki, hogy a múlt héten őrizetbe vettek egy főhadnagyot, akit merénylet előkészítésével gyanúsítanak.

A 28 éves német főhadnagy esete akár egy fordulatokban gazdag, de humoros jelenetektől sem mentes bűnügyi történet témája is lehetne.

A családnevének csupán kezdőbetűjével jelölt Franco A. ugyanis

hosszabb időn át főhadnagyként szolgált a német hadseregben, egyben pedig szíriai menekültként élt egy München közelében fekvő falucskában.

Ez talán a mai napig sem tűnt volna fel senkinél sem, ha Franco A. ez év februárjában a bécsi repülőtér egyik vécéjében elrejtett pisztolyával nem kerül az osztrák rendőrség horogjára.

A személyi adatok felvétele során kiderült, hogy Franco A. biometrikus jegyei megegyeznek egy Damaszkuszból menekült zöldségárusról az offenbachi felvevő-központban 2015 végén regisztrált adatokkal.

A még a második világháborúból származó pisztoly lefoglalása után a német ügyészség esetleges erőszak előkészítésének gyanújával eljárást indított Franco A. ellen, ami végül a múlt hét közepén a főhadnagy őrizetbe vételéhez vezetett.

Azóta kiderült, hogy Franco A. a tömegesen érkező szír menekültek közé vegyülve 2015 végén mint damaszkuszi zöldségárus regisztráltatta magát és hamarosan elnyerte a menekült-státust is.

Hogy csupán néhány szót tud arabul, és kinézése sem utal szíriai származásra, ez nem tűnt fel adatainak felvétele során.

A migránsok ügyeit intéző hivatal berendeléseit sem mulasztotta el, úgyhogy zökkenőmentesen kapta a menekültjoggal rendelkezőknek járó juttatásokat, miközben az elzászi Illkirchenben állomásozó német-francia vegyes dandár főhadnagyaként is felvette a zsoldját.

A hatóságok elképedve vették tudomásul, hogy a 28 éves tiszt kettős életet folytatott, a gyors ütemben kezdett nyomozás azonban máris kiderítette, hogy Franco A. az igencsak tekintélyes francia katonai akadémián, St.Syr-ben készített diplomamunkájában már egyértelműen szélsőségesen nacionalista elveket vallott. Ezt ugyan nem fogadták el, de előmenetelét ez a legkisebb mértékben sem gátolta.

Alighanem ezen felbuzdulva kezdett olyan terv kovácsolásába, amely – mint az ellene kiadott letartóztatási parancs is feltételezi – merénylet elkövetésére irányult, mégpedig úgy, hogy minden gyanú az általa gyűlölt menekültekre terelődjék.

Vele egy időben letartóztattak egy offenbachi egyetemistát is, akivel Franco A. gyakran váltott levelet, és a sorokból egyértelműen arra lehet következtetni, hogy elsősorban baloldali politikusok életére törtek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hihetetlen történet: egy német főhadnagy elképesztő kettős élete
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást