Szélsőjobbos támadást kapott a kisebbségi kultúra finanszírozása

Infostart
2017. március 26. 19:10
Szélsőjobbos politikus támadja a Kisebbségi Kulturális Alap létrehozását a szlovák parlamentben. A Marián Kotleba-féle Mi Szlovákiánk Néppárt képviselője, Milan Mazurek nehezményezte, hogy a törvényhozás a kisebbségek kultúrájával foglalkozik ahelyett, hogy megállítaná a szlovák fiatalok külföldre vándorlását. Az eset kuriózuma, hogy az a Marak Maďarič kulturális miniszter kelt a kulturális alap védelmére, aki a kisebbségeket sújtó, és egykor pénzbüntetést is kilátásba helyező államnyelvtörvény atyja.

A Kisebbségi Kulturális Alapon keresztül finanszírozná a pozsonyi kormány a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek kulturális intézményeit, tevékenységeit. Az alap segítségével évente hozzávetőlegesen nyolc millió eurót adna az állam a kisebbségi kultúrák támogatására.

Az összeg felét a magyar kultúrára fordítanák, de a roma, a ruszin és más kisebbségek is ebből a forrásból finanszírozhatnák kulturális életüket.

Az alap céljaival kapcsolatban a Mi Szlovákiánk Néppárt képviselője, Milan Mazurek a nemtetszését fejezték ki.

„Nyugodtan támogassuk csak a kisebbségek kultúráját, nincs ezzel semmi bajom, de először oldjuk meg a fontosabb problémákat, amelyek minden szlovákot érintenek.

Aztán beszélhetünk arról, hogy ide vagy oda teszünk egy milliót, de majd csak akkor, ha mindenkinek jó sora van, és a szlovák fiatalok nem költöznek el az országból” – mondta Kotleba pártjának képviselője.

A korábban szintén nem a magyarbarátságáról ismert Marek Maďarič kulturális miniszter Mazureknak adott válaszában arról beszélt, hogy a kisebbségek támogatásával Szlovákia gazdagodik. „Maga pénzt akar elvenni a magyaroktól, a ruszinoktól, romáktól, horvátoktól, a kisebbségek minden olyan tagjától, aki valamilyen módon kulturálisan szeretne megnyilvánulni. A nemzeti kisebbségi kultúra gazdagít.

A kultúrával szembeni támadásuk gyűlöletbe, hanyatlásba, kulturálatlanságba ránt bennünket”

– fogalmazott a kulturális miniszter.

Maďarič élesen bírálta magát Mazureket és szélsőjobboldali pártját. A tárcavezető szerint a Kotleba-párt képviselőjének gondolatai és cselekedetei a fasizmust idézik. A kultúra elleni támadásukat pedig a nácik könyvégetésével hozta párhuzamba. Maďarič szerint a kultúra fejlődése pont az olyan, szélsőjobboldali szervezeteknek nem kedvez, mint amilyen a Mi Szlovákiánk Néppárt.

 A Kisebbségi Kulturális Alap már ezen a nyáron felállhat, de előtte még a parlamentnek is el kell fogadnia a létrehozásáról szóló törvényjavaslatot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szélsőjobbos támadást kapott a kisebbségi kultúra finanszírozása Szlovákiában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást