Fico: Szlovákiának az unió magjában a helye

Infostart
2017. március 17. 06:54
Ha létrejönne a kétsebességes Európa, Szlovákiának ott kell lennie és ott akar lenni az Európai Unió legbelső körében" - mondta Robert Fico a kétsebességes Európa gondolatának kapcsán.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a hónap elején mutatta be az EU jövőjére vonatkozó úgynevezett Fehér Könyvet, amely öt lehetséges forgatókönyvet vázol fel az integráció jövőbeli fejlődési irányáról.

Ezek egyike a többsebességes Európa gondolata, amely szerint a belső piac közös elmélyítése mellett egyes tagállamok bizonyos területeken külön csapatot alkotva szorosabban együttműködhetnek.

Robert Fico szlovák miniszterelnök ezzel kapcsolatban megjegyezte, Szlovákiának továbbra is Európa magjához kell tartoznia. A szlovák kormányfő az unióra egy olyan projektként tekint, amely életbe vágóan fontos a számára és Szlovákia állampolgárai számára egyaránt. Fico szerint az Európai Unió már most kétsebességesnek tekinthető, mivel vannak olyan tagállamok, melyek az euróövezetbe tartoznak, és vannak, melyekben még mindig nem az euró a hivatalos fizetőeszköz.

 „Szemmel látható, hogy az integráció mértéke az eurózónában sokkal mélyebb, mint az eurózónán kívül eső tagállamok közt. Nem tudom, mennyire szerencsés, hogy a március 25-i római uniós csúcs előtt, amikor a Római Szerződés aláírása 60. évfordulójának megünneplésére készülünk, a kétsebességes Európa lehetőségeiről beszéljünk. Ezzel legfeljebb a csúcstalálkozón kellett volna előhozakodni. Mi azonban egyértelmű álláspontot képviselünk. Szlovákiának a gyorsabban integrálódó magban a helye, mert az ország ennek megfelelően teljesít. Felelősségteljes költségvetési politikát folytatunk, és 2016 második félévében az Európai Tanács soros elnöki tisztségének betöltésével is helyt álltunk” – fogalmazott Robert Fico.

Ivan Štefanec, Szlovákia európai uniós kereszténydemokrata képviselője szerint a kétsebességes Európa gondolata éket verhet az Európai Unió régi és új tagállamai közé. „Európa jelenleg egy történelmi útelágazás előtt áll, s nekünk döntenünk kell, hogy szorosabbá fűzzük-e az együttműködést vagy hagyjuk, hogy a tagállamokat összetartó kötelék egyre lazábbá váljon. Az olyan országok számára, mint Szlovákia, az utóbbi választás kevesebb külföldi beruházással, kevesebb munkalehetőséggel és a munkanélküliség emelkedésével járna” – hangsúlyozta a brüsszeli képviselő.

Ivan Korčok szlovák külügyi államtitkár a hét elején Pozsonyban látta vendégül szlovén kollégáját, Sanja Štiglicet. Mindkét diplomata egyetértett abban, az EU által nyújtott források pótolhatatlanok országaik számára. A kétsebességes Európa gondolatáról Ivan Korčok azt mondta, alapjában véve nem elutasítható megoldási javaslat, ám nem tekinthető csodaszernek sem Európa jövőjét illetően. A szlovák és a szlovén külügyi államtitkár találkozóján szó esett a V4-ek és Szlovénia közti együttműködés szorosabbá fűzésének lehetőségéről is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fico: Szlovákiának az unió magjában a helye
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást