Kína is besokallt

Infostart
2017. március 7. 13:14
Az észak-koreai rakétakísérletek és Kim Dzsong Un féltestvérének meggyilkolása után úgy tűnik, már Kína is kezdi elveszíteni türelmét az országgal szemben. Erre utalhat, hogy az eddigi szövetséges Peking leállította a szénimportot a szomszédból.

Kim Dzsong Un Pekingben is kihúzta a gyufát. Az észak-koreai diktátor kiszámíthatatlan és szélsőséges viselkedése még az irányában eddig némileg megértő Kínát is büntetőintézkedések bevezetésére sarkallta.

Az utóbbi napokban a nemzetközi sajtó Kim Dzsong Un Malajziában, bizarr körülmények között meggyilkolt féltestvérének történetével volt tele. Ezzel párhuzamosan Phenjan újabb rakétateszteket hajtott végre, miközben nem sokkal korábban újabb híresztelések érkeztek a rezsimen belüli leszámolásról – arról, hogy magasrangú katonai vezetőket légvédelmi géppuskákkal végeztek ki.

Az a keddi hír, hogy Észak-Korea megtiltotta a malajziai állampolgároknak, hogy elhagyják az országot (gyakorlatilag túszul ejtve őket) és erre Malajzia is hasonlóképpen reagált, minden bizonnyal megerősíti Kínát abban, hogy ideje volt lépni.

A kínai vezetés ugyanis

megtiltotta az Észak-Koreából érkező szénimportot és ezzel elvágta az országot egyetlen külföldi bevételi forrásától.

Mindez azt jelenti: Kína még arra is hajlandó, hogy feladja az ázsiai amerikai befolyás elleni fontos ütköző-övezetét és hajlandó együttműködni a Trump-kormányzattal, hogy megrendszabályozza kiszámíthatatlan szomszédját – jegyzi meg a South China Morning Post című Hong Kong-i lap.

Trump már egy ideje arra sürgette Kínát, hogy lépjen fel keményebben Észak-Koreával szemben és közölte: Peking „nagyon gyorsan és nagyon könnyen” le tudná állítani szomszédja nukleáris programját.

Peking valóban kulcsfontosságú Kim számára: gyakorlatilag Kína látja el élelmiszerrel és fűtőanyaggal Észak-Koreát.

Ezzel viszont a korábban súlyos éhínséget okozó rezsim túlélését is segíti.

Ebben az önérdek vezeti, mivel kínai elemzők mindig is attól tartottak, hogy Észak-Korea összeomlása egyrészt hatalmas menekültáradatot indít meg Kína felé, másfelől a két Korea egyesülésével az amerikai befolyási övezet egészen az ország határáig ér majd.

Ennek ellenére Phenjanban Kim Dzsong Un épp a Kínával közeli kapcsolatokat fenntartó vezetők körében rendezett leszámolást, attól rettegve, hogy Peking puccsot tervez ellene. Uralkodása öt éve alatt emellett – a kínai ellenkezés dacára – 36 rakétatesztet és 3 kísérleti atomrobbantást hajtott végre.

Az észak-koreai atomfegyverek most már Kína érdekeit is fenyegetik,

mivel fegyverkezési versenyt idéztek elő a térségben és aláássák a kereskedelmi kapcsolatokat. Peking attól tart, hogy Dél-Korea új légvédelmi rendszere vele szemben is bevethető lesz.

Az észak-koreai diktátor féltestvére, Kim Dzsong Nam vegyi fegyverrel való meggyilkolása egy malajziai reptéren lehet így az a tett, aminek nyomán a kínaiak végleg elvesztették a türelmüket Phenjannal szemben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kína is besokallt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást