Brüsszel harcol az orosz propaganda ellen

Infostart
2017. január 24. 08:56
Az Európai Unió attól tart, hogy Oroszország megpróbálja befolyásolni a német, francia és holland választásokat. Emiatt Brüsszel több pénzt utalt át annak az akciócsoportnak, amelynek feladata az úgynevezett „orosz propaganda” ellensúlyozása.

800 ezer eurót kap az Európai Unió Kelet Stratcom névre elkeresztelt akciócsoportja. A szervezet missziója, hogy jegyzékbe vegye és ellensúlyozza az állítólagos dezinformációs kampányokra épülő orosz propagandát.

A pénzt az EU külügyi szolgálata utalja át, miközben az Európai Parlament több vezető képviselője megfogalmazta: Oroszország állítólagos befolyása az amerikai elnökválasztás idején felveti, hogy Moszkva az EU területén is információs kampányokra készül.

Nem meglepő módon, egy litván európai parlamenti képviselő, Petras Austrevicius mondta azt, hogy az uniónak sokkal határozottabban kell válaszolnia a dezinformációs kampányokra.

„Az amerikai választás volt a teszt. Nagy veszélynek vannak kitéve a kisebb, Oroszországgal szomszédos államok” – idézte szavait a Guardian című lap.

Az EU 2015-ben hozta létre az East Stratcom – Keleti Stratégiai Parancsnokság – nevű szervezetet, hogy

ellensúlyozza a vád szerint a Kreml által terített „hamis híreket”.

A csoportban 11- en dolgoznak. Feladatuk a volt szovjet államokban hallható nyugatellenes mítoszok elleni fellépés. A Guardian szerint a beígért 800 ezer euróból nyolc új munkatárssal bővítik a szervezetet.

A csoportnak azonban a másik irányba is kell figyelnie – így például a konzervatív amerikai Breitbart oldalra is, amelynek alapítóját Donald Trump amerikai elnök közeli tanácsadójának tette meg.

Uniós illetékesek a Kreml-propaganda és hamis hírek példájának nevezik azt a hírt, amely szerint egy ezer fős, Allah akbart kántáló tömeg felgyújtotta Németország legrégebbi templomát.

Brüsszelben úgy tartják, hogy Oroszország évi egymilliárd dollárt költ az olyan állami médiumokra, mint a Russia Today tévéadó, vagy a Szputynik hírügynökség és rádió. Ezenkívül ismeretlen összegek mennek el a nyugati híroldalakon a Kreml nézeteit taglaló, úgynevezett „trollgyárak” fenntartására – állítják.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt mondta:

Moszkva stratégiája az EU meggyengítése.

A balti államok szerint az orosz információs kampányok minden nap elérik az oroszul beszélő és ott élő célközönséget. „Még arról is tudósítanak, ami a mi országainkban megy és úgy állítják be, hogy a kormány nem tudja kézben tartani a helyzetet” – panaszkodott egy helyi politikus.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Brüsszel harcol az orosz propaganda ellen
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást