Enged a nyomásnak Donald Trump?

Infostart
2017. január 9. 18:02
A megválasztott amerikai elnök tanácsadói szerint Trump "elfogadja" a kémszolgálatok megállapításait arról, hogy orosz hackerek megpróbálták befolyásolni az amerikai elnökválasztást.

A Moszkvával jó kapcsolatokra törekvő Donald Trump eddig vehemensen ellenezte azokat a vádakat, hogy Vlagyimir Putyin elnök vezetésével az orosz állam beavatkozott az amerikai elnökválasztásba, és a demokrata Hillary Clintonról kiszivárogtatott, lopott információkkal segítette volna hatalomra.

Trump eddig saját pártja, a republikánusok képviselőivel is vitában állt a Moszkvához való viszony kérdésében, de nem sokkal miniszterjelöltjei kongresszusi meghallgatása előtt úgy tűnik, engedett a nyomásnak.

Bár még a hírszerzési vezetőkkel folytatott pénteki találkozója előtt is „politizálásnak” nevezte az államilag irányított orosz hekkerekről szóló vádat, most leendő kabinetfőnöke útján azt üzente, hogy

elfogadja: volt szerepe az oroszoknak a hackertámadásokban.

Reince Priebus azt mondta: Trump elfogadja, hogy „konkrétan” a Demokrata Párt szervereinek feltörésében „oroszországi szervezetek” játszottak szerepet, „de nem ez a kérdés”.

A Fox Newsnak nyilatkozva ugyanakkor nem volt hajlandó tisztázni, hogy Trump szerint maga Vlagyimir Putyin rendelte volna el a behatolásokat, amelyek nyomán Hillary Clinton számára roppant kínos információk kerültek napvilágra az elnökválasztás előtt.

A hacker-botrányban megszólaló és az ellopott emaileket publikáló WikiLeaks oldal alapítója, Julien Assange korábban azt mondta: a Moszkva-ellenes vád célja, hogy illegitimmé minősítsék Trump megválasztását.

Azt is hozzátette: John Podesta, Clinton kampányfőnökének e-mailjét egy 14 éves kamasz is fel tudta volna törni, különösen, hogy a fiók jelszava ez volt: „jelszó”. Assange tagadta, hogy az orosz államtól kapta volna a kiszivárogtatott emaileket, de nem volt hajlandó megjelölni a forrást.

A 20 éves korában hekkelés miatt bajba került, majd szoftverfejlesztőként dolgozó Assange a hírszerzési jelentésről pedig megjegyezte az nem szolgált semmilyen konkrét bizonyítékkal az orosz szálról.

Az amerikai kémszervezetek azonban különösen agresszív orosz kampányról beszélnek, amelynek a hackelés mellett részét képezi „a propaganda, pénzügyi nyomásgyakorlás, hamis hírek terjesztése és a hagyományos kémkedés”.

A megválasztott elnök kabinetfőnöke ezért azt mondta: Trump azt tervezi, hogy ajánlásokat kér a hírszerző ügynökségektől, hogy „mi a teendő” és hogy „talán lépések várhatók”. Ugyanakkor azonnal hozzátette: nincs rossz abban, ha jó kapcsolatokra törekszenek Oroszországgal vagy más államokkal.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Enged a nyomásnak Donald Trump?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást