Nagy volt a szigor Németországban szilveszterkor, de megérte

Infostart
2017. január 2. 08:55
Németországban szilveszter éjjelén gyakorlatilag nem történt erőszakos cselekmény. Igaz, a rendőrség ennek érdekében Kölnben több száz észak-afrikai fiatalnak nem engedte, hogy részt vegyen a főpályaudvar előtti évbúcsúztatón. Az ország legnagyobb szabású buliján, Berlinben, a Brandenburgi Kapu előtt, egyetlen incidens sem történt.

Köln belvárosában 1500 rendőr teljesített szolgálatot, közülük 300-an háromfős egységekben járőröztek a szilveszterezők között, hogy elejét vegyék az egy évvel korábban történt tömeges erőszaknak, amelyet zömében arab fiatalok követtek el nők ellen a dóm és a főpályaudvar közti téren.

A környező utcákat beton terelőelemekkel és vízágyukkal felszerelt tömegoszlató járművekkel torlaszolták el, hogy megelőzhessék a Berlinben történt gázolásos merénylet megismétlődését.

A Rajna-parti város jelképeként ismert székesegyház szinte nappali fényben úszott szilveszter éjjelén, amelyet egy német képzőművész mozgó fényinstallációja biztosított.

A rendőrség különleges egységei ellenőrizték az évbúcsúztatóra igyekvőket, közülük mintegy 300 gyanúsnak vélt, zömében észak-afrikai fiatalt nem engedtek a rendezvény színhelyére.

Így az újév reggelén Kölnben csupán két fiatal nő tett feljelentést szexuális zaklatás címén.

A rendőri ellenőrzés a jelek szerint igencsak eredményesnek bizonyult más német városokban is, mert országos viszonylatban összesen 25 esetben molesztáltak szilveszteri rendezvényeken résztvevő nőket.

Berlinből - ahol a Brandenburgi Kapu előtt immár 22.alkalommal rendezték meg Németország legnagyobb szabású évbúcsúztatóját – egyetlen incidensről sem érkezett jelentés. Tény azonban az is, hogy a berlini bulira igyekvők a repülőtereken életbe léptetett biztonsági intézkedésekhez hasonló ellenőrzésen estek át, ami ellen szinte senki sem emelt kifogást.

A szinte példátlan óvintézkedéssel a karácsony előtti merénylet megismétlődését akarták megakadályozni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy volt a szigor Németországban szilveszterkor, de megérte
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást