Steinmeier mellett mindenki esélytelen

InfoRádió
2016. november 18. 14:24
A német államelnök hivatali ideje februárban jár le és Joachim Gauck már közölte, hogy nem jelölte magát újból. Most minden jel arra mutat, hogy a legmagasabb közjogi tisztséget a jelenlegi külügyminiszter Frank Walter Steinmeier veszi át, ugyanis a berlini kormánykoalíciónak ő lesz a jelöltje az elnökválasztáson. Steinmeierrel szemben a többi párt jelöltje gyakorlatilag esélytelen.

A kancellár vezetése alatt álló úgynevezett nagykoalíció megalakulásakor a három résztvevő párt megállapodott abban, hogy a külügyminiszteri tisztséget szociáldemokrata politikus fogja betölteni. Ennek megfelelően kapta Frank Walter Steinmeier a tárcát.

Miután hosszas huzavona után a napokban a koalíciós pártok megegyeztek közös elnökjelölt felállításában, szinte azonnal felmerült a kérdés, hogy kire bízzák a német diplomácia vezetését Steinmeier államfővé választása után.

Lapértesülések szerint a német külügyminiszteri tisztségre jó eséllyel pályázna Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, róla azonban úgy hírlik, hogy csak akkor fogadná el a felkínált állást, ha a jövő őszi országos választáson ő lenne a Szociáldemokrata Párt kancellárjelöltje.

A lapjelentésekkel kapcsolatban Martin Schulz a Süddeutsche Zeitung Berlinben rendezett gazdasági értekezletén csak annyit közölt, hogy a külügyi tárca átvételét nem kötötte semmilyen feltételhez.

Utalt arra is, hogy a Szociáldemokrata Párt egy későbbi időben dönt arról, hogy kit jelöl a jövő őszi választáson a kancellári tisztségre. Tény, hogy Angela Merkel helyettese, Sigmar Gabriel szociáldemokrata gazdasági miniszter is hajlik a jelöltségre és pártja vezetősége nem titkolja, hogy ha ő szeretne fellépni a kereszténypárti Angela Merkellel szemben, másról aligha lehet szó.

A legfrissebb közvélemény-kutatások viszont arra utalnak, hogy mind Gabriel, mind Schulz támogatottsága messze elmarad a jelenlegi kancellár népszerűsége mögött.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Steinmeier mellett mindenki esélytelen
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást