Már a nyilvánosság előtt tombol a Kreml belháborúja

Infostart
2016. november 16. 12:15
Nem teljesen tiszta ügy az orosz gazdasági miniszter letartóztatása – erre utal egy orosz lap, amely az őrizetbe vétel körülményeiről írt. Közben más médiumok szerint további letartóztatások jöhetnek és most már a nyilvánosság előtt zajlik a Kreml belháborúja.

Oroszországban sokkot okozott a gazdasági miniszter letartóztatása és az ügyben furcsa elemeket lát a Kommerszant című lap.

Az újság forrásai szerint Alekszej Uljukajevre akkor csaptak le a nyomozók, amikor megfogott egy egymillió dollárral megrakott kézitáskát. A források szerint magát a pénzt nem látta, de a táska fogantyújára kent speciális anyag bizonyítja, hogy hozzányúlt.

A lap több furcsának tartott körülményt is kiemel. Így, a minisztert 2 millió dollár kenőpénz elfogadásával vádolták, de a táskában csak 1 millió volt. Erre egy olyan magyarázat hangzott el, hogy Uljukajevnek megígérték, hogy a másik milliót tartalmazó táskát a kocsijához viszik.

Azt is furcsának találja a Kommerszant, hogy a letartóztatás hátterében meghúzódó ügyet – azt, hogy a Rosznyefty állami olajcég megvásárolta a szintén állami Basnyefty vállalat 50%-os pakettjét, Putyin elnök és Medvegyev miniszterelnök is jóváhagyta. Így kérdéses, hogy mivel tudott fenyegetőzni vagy zsarolni a furcsa privatizációt korábban ellenző miniszter.

Egy hasonló letartóztatásról szóló videót pedig azonnal közzétettek a hatóságok, most azonban ez elmaradt – teszi hozzá a lap.

Kommentátorok azt is megjegyzik: a súlyos vádak ellenére a bíróság előtt már megjelent ex-minisztert háziőrizetbe és nem vizsgálati fogságba küldték.

Több orosz médium is arról ír, hogy további személyeket, akár összesen 8 embert is letartóztathatnak az ügyben. „Az ilyen bűncselekményekre irányuló szervezkedésben soha nem vesz részt csak egy ember” – mondta a biztonsági szervek egyik forrása a RIA Novosztyi hírügynökségnek.

Ezt az információt erősítette meg a Vedomosztyi gazdasági lap is, amelyek forrásai azt mondták: másokat is megfigyelnek a nyomozók.

Maga az ex-miniszter tagadta a vádakat és provokációnak nevezte letartóztatását.

A Kremlt figyelemmel kísérő kommentátorok szerint az egész ügy arra utal, hogy már a nyilvánosság előtt zajlik a Kreml belháborúja az úgynevezett erős emberek, a szilovikok és a „liberális ellenzék” között. Putyin elnök mindkét csoportot támogatta korábban – írja a Daily Beast híroldalon Anna Nyemcova kolumnista, a meggyilkolt liberális pártvezér, Borisz Nyemcov lánya.

A letartóztatáson azért is lepődtek meg sokan, mert Putyin személyesen nevezte ki a most félretolt minisztert. Az is furcsa, hogy a korrupciós vádakban általában „milliárdokat” és nem „milliókat” emlegetnek. Nehéz elhinni, hogy az orosz gazdasági miniszter egy ilyen kis összegért kockáztatta a jóhírét egy ilyen hatalmas ügylet során – írta az ellenzéki Novaja Gazeta.

A Daily Beast szerint Putyin elnök hosszú időn át kijátszotta egymás ellen a sziloviki és a liberális frakciót, hogy fenntartsa hatalmát. Mostanra azonban pattanásig feszült az ellentét a két csoport között.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Már a nyilvánosság előtt tombol a Kreml belháborúja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást