Alvósejtek a migránsok között

Infostart
2016. november 14. 15:29
Az egy évvel ezelőtt Párizsban történt merénylet elkövetői is menekültek közé keveredett terroristák voltak. Most a német hírszerző szolgálat figyelmeztető nyilatkozatot tett közé, amely szerint a magát Iszlám Államnak nevező szélsőséges szervezet egyre nagyobb erővel igyekszik Nyugat-Európába küldeni követőit, hogy adott időben robbantásokat hajtsanak végre. Ennek érdekében az Iszlám Állam beszervezett követőit a nyugati országok bevándorlási hivatalait teljesen félrevezető adatokkal látja el , akik aztán úgynevezett alvósejtként várnak a parancsok végrehajtására.

A német hírszerző szolgálat értesülései szerint az Iszlám Állam részben a migránsok közé csempészi be ügynökeit, részben pedig a már Nyugat-Európában tartózkodó menekültek körében toboroz újabb követőket. Beszervezett személyek révén egyre részletesebben tájékozódik arról is, hogy a nyugati országok bevándorlási hivatalai milyen feltételek alapján adják meg a tartózkodási engedélyt, és ennek ismeretében már pontosan fel tudja készíteni követőit arra, hogy a határokon meggyőző érvekkel álljanak el a beutazás engedélyezése érdekében.

A hírszerző szolgálat úgy tudja, hogy a bevetésre felkészített személyeket például repülőtéri, vagy metró csoportokba gyűjtik, és így még inkább céltudatosan készítik fel merényletek végrehajtására. A már helyszínen tartózkodó alvósejtektől pedig aprólékos információkat kapnak.

Bizonyítékként a most közzétett figyelmeztető nyilatkozat azt az időközben őrizetbe vett szír fiatalembert említette, aki nemrég Berlin három, igencsak forgalmas pontjáról, köztük a Brandenburgi Kapuról továbbított részletes leírást megbízóinak. Egy további szír menekült, Dzsaber al-Bakr, akinek tartózkodási engedélye ugyan csupán Chemnitz városára korlátozódott, mégis pokolgépes merénylet elkövetésére személyesen kémlelte ki Berlin repülőtereit, azonban ezt a nyugati országok hírszerző szolgálatainak együttműködése alapján, még sikerült időben meghiúsítani.

A figyelmeztető felhívásból kiderül az is, hogy az Iszlám Állam nemcsak robbantások végrehajtását várja el követőitől, hanem zűrzavar keltését is lőfegyverek bevetésével, vagy nyílt utcán bozótvágó késekkel váratlanul elkövetett támadások révén.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Alvósejtek a migránsok között
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást