Magas falat húznak egy menekültszállás mellé

Infostart
2016. november 8. 16:38
Münchenben egy menekültszállás és a környező lakóházak között épülő fal nemzetközi visszhangot keltett. Még az Egyesült Államok hírközlő szervei is tudósítottak erről, nem feledkezve meg méretéről, amely magasságát illetően valóban meghaladja az egykor Berlint kettéválasztó falat. Az viszont már nem szerepelt a jelentésekben, hogy ez a fal nem kerítésszerűen öleli majd körül a menekültszállást, hanem csupán a nagy kiterjedésű telek családi házak felé eső vonalában emelkedik. A München elővárosában épülő fal zajvédelmi célt szolgál.

A bajor főváros kelet felé eső viszonylag új negyede Neuperlach. Panelházak, irodaépületek és tömbszerűen kialakított családi házak váltják egymást. Az ikerházakkal szemben lévő óriási telken lassan elkészül a fiatalkorúak menekültszállása, amely a tervek szerint 160, zömében tizenéves számára biztosít majd átmeneti otthont.

Ez ellen a környékbeliek már jó ideje tiltakoznak, arra hivatkozva, hogy egy ilyen menekültszállás közelsége jelentősen csökkenti ingatlanjuk értékét. A felháborodott háztulajdonosok jogi útra terelték panaszukat, de a periratban már az szerepelt, egy óvodával vagy iskolával ellentétben a menekültszállás nemcsak hét közben, munkaidőben üzemel, hanem folyamatosan, ezért az állandó zaj komolyan fenyegeti a nyugalomra vágyó szomszédokat.

Végülis az ügy peren kívüli megállapodással végződött és ennek értelmében épül most a négy méter magas zajvédelmi fal. Neuperlach polgármestere hangsúlyozta, hogy a kővel töltött acél huzalrácsokból létesült kerítés a teleknek az ikerházak felé eső végén húzódik és rövidesen futónövény fogja beborítani, csakúgy, mint az ország más vidékein lévő zajvédő falakat.

Nyilatkozata azonban nem győzte meg a müncheni menekülttanács vezetőjét, aki egy interjúban a lármavédelmet álszent érvnek nevezte, amellyel azok kerekedtek felül, akik a menekültek befogadása ellen szállnak síkra.

Hasonló eset eddig csak egy észak-rajna-vesztfáliai kisvárosban, Schwertében történt, ahol egy helyi üzem vezetősége magas szögesdrótkerítést akart emelni a telephely és a vele szomszédos menekültotthon közé. Schwerte polgármestere azonban kifogást emelt a terv megvalósítása ellen és így most hagyományos kerítés választja el az üzem területét a szemközti menekültszállástól.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magas falat húznak egy menekültszállás mellett Münchenben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást