Nem biztos, hogy csak Tokióban lesz a tokiói olimpia

Infostart
2016. szeptember 30. 21:00
A megugrott költségek miatt a japán hatóságok azt vizsgálják, hogy távolabbi vidékekre telepítsenek néhány helyszínt.

Tokió városa egy olyan pályázattal nyerte el a 2020-as nyári olimpia rendezési jogát, amely szerint a legtöbb létesítmény maximum 8 kilométerre fekszik majd az olimpiai falutól.

A japán főváros vezetése a drámai módon megemelkedett költségek miatt most felülvizsgálja a tervezett kiadásokat és kiszivárgott információk szerint azt javasolja, hogy néhány helyszínt vigyenek vidékre.

Előfordulhat, hogy az evezős és kenu futamokat például a fővárostól 400 kilométerre fekvő Tome városban rendezik meg. Úgy tűnik a riói olimpián tapasztalt szél és hullámzás is közrejátszhat – az NHK közszolgálati média szerint ezek ellen Tokióban nem álltak elő megbízható tervvel.

A Kyodo hírügynökség arról számolt be, hogy a tokiói kormányzat csütörtökre várt jelentésének ajánlásban szerepel az úszó, röplabda, evezős és kenu versenyek helyszíneinek módosítása.

A rendezők korábban már más versenyszámokat is kitelepítettek a fővárosból. A kerékpáros futamokat például a 200 kilométerre fekvő Sizuoka kormányzóságban tartják majd.

Az előkészületekre árnyékot vetett, hogy el kellett vetni az Olimpiai Stadion eredeti terveit – mert azok túl drágának bizonyultak – és újra kellett tervezni az olimpiai logót is, mivel felmerült a plágium vádja.

Juriko Koike, a város kormányzója augusztusban elhalasztotta az Olimpiai Falut és az Olimpiai Stadiont összekötő úton fekvő egyik tokiói halpiac felszámolását és elköltöztetését.

A korábbi olimpiákhoz hasonlóan a még csak előkészületi stádiumban lévő tokiói nyári játékokat is máris bírálatok sora éri. „Tokió már most válságmenedzselési üzemmódban van” – írta például a brit Guardian.

A főváros előző kormányzója, Maszuzoe Joicsi júniusban lemondott a megugrott költségek miatt kipattant botrányban és egy pénzügyi vizsgálat is folyt az olimpiai kifizetések tisztaságáról – ez azonban nem talált rendellenességet.

Tokiónak azért is nagy kihívás az olimpia megrendezése, mert magasra tették a lécet. A szervezők azt ígérték, hogy ez lesz minden idők leginkább környezetbarát olimpiája.

Emellett komoly pénzeket kell fektetniük a földrengésbiztos épületek építésébe és jól bejáratott intézkedéseket kell kidolgozniuk a katasztrófa esetére, hiszen legutóbb 5 éve volt pusztító földrengés a körzetben. Komoly kihívást jelentenek a hekker-támadások amelyek elhárítására szintén jelentős forrásokat kell fordítaniuk.

Tavaly többmillió japán nyugdíjas adatait szivárogtatták ki és a kibervédelemben a központi és a fővárosi kormányzatnak, a rendőrségnek és a tűzoltóknak is össze kell majd hangolniuk tevékenységüket. A japán Kommunikációs Minisztérium közölte, hogy 50 ezer embert képeznek ki a következő négy évben az internetes támadások elhárítására és kezelésére, hogy megvédjék a város infrastruktúráját és az olimpiai oldalakat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem biztos, hogy csak Tokióban lesz a tokiói olimpia
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást