Választási katasztrófát okozna a kerületek átrajzolása

Infostart
2016. szeptember 15. 20:05
A baloldali ellenzék lehet a nagy vesztese a választókerületek átrajzolásának Nagy-Britanniában. Tiltakozik a Munkáspárt, amiért a konzervatív kormány csökkenteni akarja a parlamenti képviselők számát, úgy, hogy választókerületeket von össze.

Választási katasztrófa fenyegeti a nagy múltú brit Munkáspártot – a választókerületek határainak átrajzolásával a konzervatívok saját javukra torzítják a rendszert – ezzel vádolják a szigetországban a kormányt.

Becslések szerint a Brexit-népszavazás után súlyos vezetői válságba került Labour, amely sokáig a kétpárti modellre épülő brit parlamenti demokrácia egyik pillére volt, több, mint 20 képviselő helyet veszthet a tervezett reformmal.

Mivel Nagy-Britanniában csak egyéni választókerületekből jutnak be képviselők, és nincs lista, a pártok stabilan rájuk szavazó kerületekben indítják „nagyágyúikat”.

Ilyen helyről jutott be a most mandátumáról lemondott David Cameron is. Távozásával azonban csak matematikai esély van arra, hogy ne konzervatív kézben maradjon a volt miniszterelnök választókerülete.

A reformmal ugyanakkor megszűnne a rivális Munkáspárt vezére, Jeremy Corbyn londoni választókerülete, amire válaszul a pártaktivisták „igazságtalannak, nem demokratikusnak és elfogadhatatlannak” nevezték a terveket.

A Labour amúgy is válságot él át, és a térkép átrajzolása azt jelentheti, hogy olyanokat jelölhetnek az új egyéni kerületekben, akik a jelenlegi vezető párton belüli ideológiai ellenfelei.

Azt követően, hogy a britek kis többsége sokkoló módon az Európai Unióból való kilépésre szavazott júniusban, a Munkáspárton belül valóságos polgárháború indult meg. Az EU-párti szárny azzal vádolta meg a markánsan baloldali Corbynt, hogy csak ímmel-ámmal kampányolt az uniós tagság fenntartása mellett. Mivel a „nem” voks épphogy nyert, a vereségben neki is része volt – sugallták.

A Labour elitje – így a parlamenti képviselők többsége – ezek után hónapokon keresztül sikertelenül próbálta elmozdítani Corbynt, akit viszont túlnyomó részben támogatnak a pártba rövid időn belépett baloldali radikális tagok.

Kommentátorok szerint ugyanakkor előfordulhat, hogy mégsem lesz semmi a brit kormány által javasolt választási reformból: egy hatástanulmány ugyanis azt is világossá tette, hogy maguk a toryk is elveszíthetnének akár 17 mandátumot – és pontosan ekkora Theresa May kormányának parlamenti többsége.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Választási katasztrófát okozna a választókerületek átrajzolása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást