Fallal állítják meg az Angliába tartó migránsokat

Infostart
2016. szeptember 7. 13:52
Brit kormányszervek közlése szerint többmilliós költséggel, heteken belül négy méter magas, egy kilométer hosszú védőfalat építenek francia földön, a calais-i átkelőhelyhez vezető autóút mindkét oldalán, mert a migránsok veszélyessé tették a közlekedést. Akadályokkal leállásra kényszerítik, majd megtámadják a kamionokat, hogy a raktérbe behatolva átszökhessenek Angliába.

A La Manche Csatorna francia oldalán a teherautók átkelési várakozóhelyét már régebben pengés drókerítéssel vették körül a brit hatóságok, és a határőrség éjjel-nappal résen van, így az elmúlt év során több mint 84 ezer illegális határátlépési kísérletet sikerült megakadályozni. De - francia hivatalos közlés szerint - mégis megnőtt a migránsok próbálkozásainak a száma. Januárban még csak  háromezer incidens volt, júniusban már huszonkétezer.

Az átkelőhely közelében migránsok kilencezer lakosú sátortábort alakítottak ki. A helyiek az általuk Dzsungelnek elnevezett migránstelep felszámolását követelik, mert elriasztja Calais-ból a turistákat, ráadásul egészségügyi szempontból is veszélyes, hiszen a Dzsungel lakói a környező földeket használják vécének, s közben persze a termést is letapossák. Az autóúton újabban kialakult erőszak azonban végképp tarthatatlanná tette a helyzetet.

Hétfőn teherautósok és szakszervezeti aktivisták útelzárásos tüntetéssel követelték a Dzsungel felszámolását és a közlekedési biztonság helyreállítását. A francia belügyminiszter ígéretet tett a migránstábor megszüntetésére, a Dzsungel lakóit az ország belső vidékein lévő, civilizált körülményeket nyújtó táborokba viszik.

A Brexit egyik célja éppen a Nagy-Britanniába irányuló túlzott mértékű bevándorlás leállítása. A migránsok és menekültek egy része bejut az országba, az elmúlt év során 30 százalékkal nőtt a menedékkérők száma. De ugrásszerűen növekedett a kelet-európai munkakeresők tömege is, főleg a románok és bolgárok indultak el tömegével Anglia felé.

Az Európai Uniótól való elszakadás utánra a brit kormány új bevándorlási rendszer felállítását tervezi, és ez a magyar munkakeresőket is érinti. Theresa May miniszterelnök már kizárta az életkor, a képzettség és a nyelvtudás alapján működő pontrendszer bevezetését, de várható, hogy csak úgy fogják engedélyezni a letelepedést, ha a bevándorló előre meghatározott munkahely betöltésére érkezik Nagy-Britanniába.

A migránsok problémája ettől alapvetően eltérő, de bejutásuk érdekében mindenre készek. Ezért épül most négy méter magas, egy kilométer hosszú betonfal a La Manche-hoz vezető autóút két oldalán.