Betelt a pohár a franciáknál

Infostart
2016. július 19. 18:04
A franciák kétharmada nem bízik abban, hogy a kormány hatékonyan tudna harcolni a terrorizmus ellen, derül ki egy a nizzai kamionos merénylet másnapján készített felmérésből. A közhangulatot jelzi az is, hogy hétfőn a tragédia helyszínén tartott megemlékezésen az emberek kifütyülték Manuel Valls kormányfőt. A francia képviselőház mindeközben kedden, a szenátus pedig szerdán szavaz a szükségállapot újabb meghosszabbításáról.

„Betelt a pohár” – nagyjából így jellemzi az Ifop közvélemény-kutató igazgatója a francia társadalom hangulatát a nizzai kamionos merényletet követően, amit az is jelez, hogy a franciák 67 százaléka nem bízik abban, hogy a kormány hatékonyan tudna harcolni az iszlám terrorizmus ellen.

A fenti számot csak akkor lehet igazán értelmezni, ha tudjuk, hogy idén januárban a lakosság 49 százaléka még úgy vélte, hogy a Valls-kabinet megfelelő választ tud adni e fenyegetettséggel szemben. Vagyis hat hónap alatt nem kevesebb mint 16 százalékkal emelkedett a bizalmatlanok aránya.

Ez a változás hétfőn Nizzában is megmutatkozott: a múlt csütörtöki, 84 halálos áldozatot követelő merénylet helyszínén, a Promenade des Anglais, magyarul Angolok sétánya nevet viselő széles, tengerparti gyalogosúton tartott megemlékezés résztvevőinek egy jelentős része kifütyülte a rendezvényen jelen lévő Manuel Valls kormányfőt, többen pedig hangosan a lemondását követelték.

Az indulatokat részben az is magyarázhatja, hogy a miniszterelnök a kamionos támadást követően egy interjúban újfent azt magyarázta a franciáknak, hogy meg kell tanulniuk együttélni a terrorfenyegetettséggel, ami egyre kevésbé tetszik a lakosságnak.

Az ellenzéki Republikánusok vezetői hétfőn minden esetere bejelentették: csak akkor szavazzák meg kedden az alsóházban, szerdán pedig a szenátusban a szükségállapot három hónapra szóló meghosszabbítását, ha a kormány figyelembe veszi követeléseiket.

A Nicolas Sarkozy által vezetett formáció konkrét lépéseket követel: ismét lehetővé akarják tenni az úgynevezett adminisztratív, vagyis bírói engedély nélküli házkutatások alkalmazását, a kormányt helyi szinten képviselő prefektusokat pedig feljogosítanák arra, hogy haladéktalanul bezárathassák azokat a muzulmán imahelyeket, ahol a francia és általában a nyugati értékek ellen hangoznak el uszító, gyűlöletkeltő beszédek.

A fentiek mellett erősíteni akarják az úgynevezett deradikalizációs központokat is, ahol a hatóságoknak elvileg a szélsőséges iszlámra térteket kellene jobb belátásra bírniuk, és azt is fölvetették: a szükségállapotot esetleg a jövő évi elnökválasztásokig meg kellene hosszabbítani.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Betelt a pohár a franciáknál
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást