Nem enyhül a politikai feszültség Ankara és Berlin között

Infostart
2016. június 28. 14:47
Ankara és Berlin között továbbra is feszült a helyzet, ugyanis a török elnök felháborítónak tartotta, hogy a német törvényhozás népirtásnak nyilvánította az örmények tömeges legyilkolását az Oszmán Birodalomban első világháború idején. Mintegy megtorlásként az ankarai kormány nem adott beutazási engedélyt a berlini képviselőház azon tagjainak, akik a NATO kelet-törökországi Incirlikben létesített támaszpontján állomásozó német alakulatokat akarták meglátogatni. Ez megütközést keltett Berlinben, és a védelmi miniszter azonnal közölte, hogy akkor ő személyesen keresi fel az Incirlikben állomásozó német katonákat.

Binali Yildirim török kormányfő bejelentette, hogy Ankara nem gördít akadályt Ursula von der Leyen német védelmi miniszter látogatása elé. Utalt arra is, hogy katonai küldöttségek előtt is szabad az út Incirlik felé. Binali Yildirim azonban hangsúlyozta, hogy parlamenti képviselőknek továbbra sem engedélyezik a beutazást.

A küldöttséget a védelmi minisztérium államtitkára, Ralf Brauksiepe vezette volna. A delegáció kikosarazása miatt Ursula von der Leyen felháborodásának adott hangot, és leszögezte, a legtermészetesebbnek tekinti, hogy minisztériumának egyik vezető tagja – egyedül vagy küldöttség élén – felkeressen valamelyik NATO-támaszponton szolgálatot tevő német egységeket.

A török kormány eddig minden esetben lehetővé tette képviselőházi tagok látogatását Incirlikben, ahol jelenleg 259 német katona állomásozik. Feladatuk a Szíria és Irak fölött végzett légi felderítés, amelynek keretében adatokkal látják el a NATO központját az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet harci tevékenységéről a két állam területén.

A berlini védelmi minisztérium ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a német felderítőgépek idén már 373 alkalommal emelkedtek a magasba Incirlik támaszpontjáról, és a török légierővel való együttműködés teljesen problémamentes. Ebből tudósítók arra következtetnek, hogy kizárólag politikai jellegű a feszültség Ankara és Berlin között, amelyet alighanem az mérgesített el, hogy a német parlament a közelmúltban népirtásnak nyilvánította a közel másfél-millió örmény kiirtását az első világháború idején az akkori török birodalom területén, és ez a határozat felbőszítette Erdogán török államfőt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem enyhül a politikai feszültség Ankara és Berlin között
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást