Bár a francia média és a politikusok egy része a legkeményebb szavakkal ostorozzák a munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozókat, olykor egyenesen „terroristáknak” nevezve őket, a józanabb elemzők szerint az ellenállásban valójában a társadalom aggodalma fejeződik ki.
Ez utóbbiak már régóta arra figyelmeztetnek, hogy Brüsszel valójában „ultraliberális” gazdaságpolitikát erőltet rá a tagállamokra, amit Franciaországban úgy fogalmaznak meg, hogy Európa amerikanizálódása zajlik.
Eme véleményekkel egyre szélesebb, de különösen szélsőbal- és szélsőjobboldali körökben értenek egyet az emberek, és sokan arra is felhívják a figyelmet, hogy e folyamatok általában a munkavállalók jogainak megnyirbálását, a bérek, a szociális vívmányok és természetesen a tagállamok szuverenitásának visszametszését eredményezik.
A bírálók szerint mindezek következtében, amint azt a német példa is mutatja, a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek, a középosztályt pedig a lecsúszás réme fenyegeti.
Ezt a világvége hangulatot az elmúlt másfél évben az Európai Unió és az Egyesült Államok között készülő transzatlanti kereskedelmi megállapodás külön felerősítette. Az a tény, hogy a tárgyalások a legnagyobb titokban zajlanak, illetve, hogy a dokumentumokhoz nem lehet hozzáférni, arról győzte meg a francia polgárok nagy részét, hogy saját elitjeik elárulják őket.
Az amúgy komoly állami szerepvállaláshoz szokott franciákat külön megdöbbentette az az eshetőség, hogy az egyezmény elfogadása esetén multinacionális vállalatok választott bíróságok előtt perelhetnék gyakorlatilag bármiért a nemzetállamokat, vagyis az óriáscégek egyenrangúakká válnának az egyes nemzeti közösségekkel.
A munka törvénykönyvének tervezett módosítását tehát a franciák ebben a tágabb, uniós, sőt globális keretben értelmezik, és bár a gazdasági szabályozás egyszerűsítésére valóban szükség van, a fent említett okok miatt a társadalom jelentős része a változásban az elitek újabb árulását gyanítja.
Az a tény, hogy az ellenállás a baloldalhoz kötődő szakszervezetektől érkezik, egyáltalán nem meglepő, a közvélemény jelentős részének szemében ugyanis a szocialista párt immár semmiben sem különbözik a volt jobboldali kormánypárttól, legalábbis ami az uniós elvárásoknak való alávetettségüket illeti.
Ez lehet a magyarázata annak is, hogy bár az elmúlt napok tiltakozásai komolyan megnehezítették az emberek mindennapi életét, a társadalom 70 százaléka egyetértett azokkal, az emberek egy jelentős része ugyanis érezhetően tart attól, hogy a vadkapitalizmus rászabadulhat az országra.
Ráadásul ezeket az érzéseket olykor az Egyesült Államokból érkező, az ottani dolgozók életkörülményeit érintő hírek is felerősítik. Néhány napja számos francia lap részletesen foglalkozott például az Oxfam nemzetközi szervezet által közzétett jelentéssel, melyből kiderül: a legnagyobb tengerentúli baromfi-vágóhidak dolgozóinak olyan munkaritmust írnak elő vezetőik, amelyek miatt még vécére sem mehetnek ki, ezért sokan pelenkát hordanak munka közben, mások egyszerűen magukra vizelnek.
A franciák számára az ilyen és hasonló hírek azt sugallják, hogy amennyiben a különböző, az unió által előírt deregulációk, más szóval az amerikanizálódás sikerrel jár, úgy azok egyre inkább a dolgozók emberi méltóságát is érintő feltételeket eredményezhetnek.
Ha mindehhez hozzávesszük, hogy több francia elemző és filozófus úgy véli: a világ leggazdagabbjai az elmúlt évtizedekben hátat fordítottak saját társadalmaiknak, úgy jobban érthető, hogy az emberek miért tekintenek egyre nagyobb gyanakvással a szerintük a „gazdagok által megvásárolt” politikai vezetőikre.