Nehezen emésztik meg az uniós megállapodást

Infostart
2013. február 11. 08:23
Miközben a francia média jelentős része fintorogva fogadta az Európai Unió pénteken elfogadott keretköltségvetését, a korábbi jobboldali többséget adó, jelenleg ellenzékben politizáló Népi Mozgalom Uniója, az UMP teljes mértékben támogatja a költségek visszafogását. A párt vezetője szerint Francois Hollande államfő habozó politikájával meggyengítette Franciaország befolyását az Európai Unióban.

"A jelenlegi válságos időszakban egyetértünk a közkiadások lefaragásával úgy Franciaországban, mint Európában" - fogalmaz a pénteki megállapodás után kiadott közleményében Jean-Francois Copé, az UMP elnöke. A politikus ugyanakkor úgy véli, hogy Francois Hollande képtelen volt megvédeni Franciaország érdekeit az EU-csúcson.

Az államfő kilenc hónappal ezelőtt a bizalmatlanság stratégiájára váltott át Angela Merkel német kancellárasszonnyal szemben, aminek az lett a következménye, hogy Németország végül inkább Nagy-Britannia és nem Franciaország követelései mellé állt - fogalmaz Jean-Francois Copé. Szerinte e hozzáállás eredményeként meglazult a német-francia páros közötti bizalom, Franciaország elszigetelődött, pozíciója pedig meggyengült az unión belül.

A kormányoldal természetesen egészen másként látja a történéseket, a szocialista párt főtitkára szerint Francois Hollande-nak sikerült megvédenie az ország érdekeit, különösen az agrárpolitika terén. Harlem Désir úgy vélte a tárgyalások után kiadott közleményében, hogy a francia államfőnek sikerült kompromisszumot kiharcolnia a "mindenáron megszorításokat akaró" európai konzervatívokkal szemben.

Maga Francois Hollande közvetlenül az uniós csúcs után azzal igyekezett csillapítani a francia kedélyeket, hogy kijelentette: nincsenek vesztes vagy győztes országok, inkább arról van szó, hogy minden tagállam "megmentette" saját érdekét.

A francia média ugyanakkor egyértelműen Francois Hollande vereségeként értékeli a megszorítási büdzsét, amit szemmel láthatóan nehezen emésztenek meg Párizsban. A balliberális Le Monde például arra figyelmeztetett, hogy ebben a formában az Európai Parlament biztosan nem fogja megszavazni a költségvetést.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást