Az új divat: használt tárgyat ajándékoznak a franciák

Infostart
2009. november 25. 10:38
Idén egy fokkal ismét szegényebb lesz a karácsony Franciaországban. Egy friss felmérés szerint a franciák a tavalyi évhez képest átlagosan 4 százalékkal kevesebbet költenek majd a karácsonyi bevásárlásokra, de ennél beszédesebb az a tény, hogy a megkérdezettek majdnem egyharmada arra készül, hogy használt tárgyat ajándékoz szeretteinek.

A Deloitte könyvvizsgáló és tanácsadó iroda által megrendelt elemzésből kiderül: egy francia család átlagosan 650 eurót, mai árfolyamon közel 175 ezer forintot készül elkölteni karácsonykor, és ebbe az összegbe az ajándékok mellett az ételt, italt, valamint a szórakozást is beleszámítják a nyilatkozók.

Ez 2008 karácsonyához képest 3,8 százalékos csökkenést jelent, ami azt jelzi, hogy a gazdasági válság továbbra is érezteti hatását, igaz, valamivel kevésbé mint tavaly, akkor ugyanis az ajándékozásra és az ünneplésre szánt kiadások 6 százalékos visszaesését mérték.

A helyzet pozitív hozadékának tekinthető, hogy a fogyasztók a korábbiakhoz képest sokkal jobban meggondolják, hogy mire költik pénzüket: nyilatkozataik szerint alapvetően tartós és hasznos ajándékokat vásárolnak majd. Idén leggyakrabban könyv kerül a karácsonyfák alá, emellett sokan parfümöt és más kozmetikumot, CD-t és DVD-t készülnek ajándékozni.

Az előrejelzések szerint a karácsonyi vásárlás leginkább a hipermarketeknek fog kedvezni, a nyilatkozók jelentős része ugyanis azokban készül megvásárolni nem csupán az ünnepléshez szükséges élelmiszert és italt, hanem az ajándékokat is. A tehetősebbek várhatóan a lapos képernyőjű televíziókért vagy az egyre népszerűbbé váló házi presszókávé-gépekért, mások ruháért, cipőért fognak betérni.

Ez utóbbiak kapcsán egyébként a vásárlók magatartása meglepő változást mutat: a Deloitte fogyasztási divíziójának igazgatója szerint az emberek ma már tudatosan keresik az áruházak márkajelzését viselő, aránylag jó minőségű, de olcsónak számító termékeket.

Ennél is meglepőbb azonban, hogy a válaszadók 48 százaléka azt szeretné, ha pénzt is kapna ajándékba, 30 százalékuk pedig arra készül, hogy használt tárgyat tesz a karácsonyfa alá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást