Vajdaságban is bezárják az iskolákat a H1N1 miatt

Infostart
2009. november 10. 20:20
Vajdaságban is szünetel a tanítás az új típus influenza megelőző intézkedéseként. Valószínűleg több városban is bezárják majd az óvodákat és a napköziket. Szerbiában eddig heten haltak meg az új típusú influenzában.

Biztossá vált, hogy jövő tavasz előtt nem érkeznek meg az új típusú influenza elleni védőoltások Szerbiába, és idén 300-400 ezer embert olthatnak be.

A vírus terjedését nagyméretű megelőző intézkedésekkel igyekeznek megfékezni. Szerbiában már egy hete nincs tanítás az általános és középiskolákban, Vajdaságban pedig keddtől jövő hétfőig nem mennek iskolába a gyerekek.

Az óvodák és napközik bezárását a szerb kormány a helyi önkormányzatokra bízta. Az újvidéki polgármester közölte, erre egyelőre nincs szükség, de figyelemmel kísérik a helyzetet, mert a város 14500 óvodása és napközise közül hétfőn már 500-an otthon maradtak.

Az újvidéki klinikai központban 180 ágyat készítettek elő a sürgős esetekre, a vajdasági kórházakban pedig megtiltották a látogatást.

Szerbiában eddig mintegy 250 influenzával fertőzött beteget tartanak számon - ebből 39-et Vajdaságban -, és heten haltak meg. Az új típusú influenza erőteljesebb rohamára januárban számítanak Szerbiában.

Hanganyag: Nagy Nándor (Újvidék)


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást