A tehetséges roma hallgatók támogatása és a tudományos életpálya iránti érdeklődés erősítése áll annak az együttműködésnek a középpontjában, amelyet a Nemzetközi Roma Napon írt alá a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) és a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium (JRSZ) – írja sajtóközleményében a HUN-REN.
Az új partnerség révén a HUN-REN tizenöt intézetből álló kutatóhálózata és világszínvonalú szakmai közege lehetőséget kínál arra, hogy az érdeklődő roma szakkollégisták közelről megismerjék az innováció és a tudomány világát, valamint inspirációt merítsenek a kutatói pálya perspektíváiból
A HUN-REN és a JRSZ abban bízik, hogy az együttműködés hosszú távon hozzájárul a nyitott és befogadó hazai tudományos közösség további erősödéséhez, és ahhoz, hogy minél több tehetséges fiatal indulhasson el a kutatói életpálya felé.
A megállapodást ünnepélyes keretek között írta alá Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke és Oláh Zsolt, a JRSZ rektora.
Az együttműködés középpontjában a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium hallgatóinak szakmai fejlődése és tudományos pályaorientációjának támogatása áll. Közös cél, hogy a hallgatók minél szélesebb körű ismeretekkel és olyan kompetenciákkal gazdagodjanak, amelyekkel sikeresen építhetik jövőjüket – akár a tudományos pályát választva.
A partnerség keretében a szakkollégista hallgatók már tanulmányaik során közvetlen betekintést nyernek a magyar kutatók munkájába. Közelebbről megismerhetik a HUN-REN tizenöt kutatási intézményének működését és kutatási tevékenységeit, szakmai gyakorlatok és gyakornoki programok révén tapasztalatot szerezhetnek a kutatási környezetben és a HUN-REN központi szervezeténél.
A felek emellett kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a HUN-REN fiatalok tudományos érdeklődését erősítő programjai szélesebb kört érjenek el, és a szakkollégisták részt vehessenek a kutatóhálózat szakmai konferenciáin, rendezvényein.
A 2011-ben alapított Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium keresztény alapokra és jezsuita hagyományokra épülő tehetséggondozó intézmény. Hallgatói a kollégium vezetésének és oktatóinak támogatásával a roma közösség, az egyház és a többségi társadalom metszetében alakítják saját jövőjüket. A szakkollégiumban a lelkiségi, közéleti, romológiai kurzusokon felül mentorációval, nyelvtanfolyamokkal, tréningekkel, közösségi vitaestekkel és kulturális programokkal segítik a diákokat abban, hogy minél szélesebb körű ismeretek és az életben való sikeres helytálláshoz szükséges kompetenciák birtokában, kritikai gondolkodással és egészséges roma-magyar identitástudattal léphessenek ki a munkaerőpiacra, akár éppen a tudományos pályára.
A HUN-REN stratégiai céljaival összhangban kiemelt feladatának tekinti, hogy Magyarországon minden tehetséges fiatal előtt megnyíljon az út a tudomány és a kutatói pálya felé, az esélyegyenlőség jegyében. A szervezet több országos szintű program felépítésével arra törekszik, hogy nyitott intézményként már a középiskolás évektől kapcsolatot építsen a magyar fiatalokkal, és személyes tapasztalatokon keresztül mutassa meg számukra a tudomány világát és a kutatói pálya lehetőségeit.
A HUN-REN külön figyelmet fordít a fiatalok mentorálására is: ebben a munkában a kutatási hálózat több száz kutatója vesz részt.
„A tudomány akkor tölti be igazán küldetését, ha minden tehetséges fiatal számára nyitva áll. A HUN-REN azon dolgozik, hogy valós, elérhető és inspiráló lehetőségeken keresztül mutassa meg a kutatói pálya értékét, és hogy a kíváncsiság és a tehetség – származástól függetlenül – utat találjon a tudomány világába. Ha a most induló, széles körű szakmai programok hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több roma fiatal előtt is megnyíljon a kutatói pálya lehetősége, az nemcsak az ő jövőjüket gazdagítja, hanem a magyar tudomány egészét is erősíti” – hangsúlyozta Gulyás Balázs a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke.
„A JRSZ célja olyan fiatalokat kinevelni, akik másokért élő emberré és szolgáló vezetővé válnak, keresve az utakat a roma népesség társadalmi felemelkedéséhez is. Büszkék vagyunk arra, hogy az alapítás óta eltelt tizenöt évben mintegy száz hallgatónk végzett és szerzett egyetemi vagy főiskolai diplomát. A Nemzetközi Roma Napon aláírt megállapodással a tudományok iránt érdeklődő diákjaink valós, elérhető és inspiráló lehetőségekkel találkozhatnak, amelyek révén megtapasztalhatják a kutatói munka értékét és perspektíváit” – mondta Oláh Zsolt, a JRSZ rektora.
A Jezsuita Roma Szakkollégium értékalapú képzési modellje, amely a szakmai felkészítés mellett a felelős gondolkodásra és társadalmi elköteleződésre nevel, a hallgatóknak megfelelő alapot biztosít ahhoz, hogy sikeresen kapcsolódjanak a HUN-REN kutatási intézményeiben zajló munkához. A két intézmény együttműködése lehetőséget teremt arra, hogy a tudományos pálya még szélesebb körben minden érdeklődő fiatal számára elérhetővé váljon.